Pesti Srácok

Négy év börtönre ítéltek egy brit férfit, aki megpróbálta ellopni a Magna Carta egyik eredeti példányát

null

Négy év börtönbüntetésre ítéltek Nagy-Britanniában pénteken egy 47 éves férfit, aki 2018 őszén megpróbálta ellopni a történelem egyik legjelentősebb és legismertebb dokumentuma, a 800 éves brit Magna Carta kevés fennmaradt eredeti példányának egyikét a salisbury-i katedrálisból.

Mark Royden 2018. október 25-én késő délután a figyelem elterelése céljából működésbe hozta a tűzjelzőt a templomban, majd egy kalapáccsal betörte a történelmi dokumentumot őrző vitrin üvegfedelét, de csak egy lyukat sikerült ütnie a vitrinen, a Magna Cartát nem tudta kivenni a tárlóból. Az őrök a látogatók segítségével perceken belül elfogták a szökni próbáló tettest. Bár a felbecsülhetetlen értékű dokumentumot nem sikerült ellopnia, tettével 14 ezer font (5,5 millió forint) anyagi kárt okozott.

– mondta az ügyész a bírósági tárgyaláson. A bíró az ítéletet kihirdetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magna Carta hatalmas jelentőségű dokumentum Nagy-Britanniának és sok más országnak, amely osztja Nagy-Britannia demokratikus hagyományait. A bíró dicsérte a tolvajt feltartóztató turisták és alkalmazottak bátorságát is. A tolvaj indítékai nem világosak. A férfi azt állította, hogy kételkedett a dokumentum eredetiségében. Ügyvédje azzal próbálta védeni a bíróság előtt, hogy egy 1991-es autóbalesetben agykárosodást szenvedett.

PestiSracok facebook image

Földnélküli János (1167-1216) angol király 1215. június 15-én bocsátotta ki a modern alkotmányok alapjának tartott Magna Cartát, hogy jogaik írásba foglalásával lecsillapítsa a súlyos adóterhek és a despotikus uralkodás miatt lázadozó nemeseket. A dokumentum, amelyet a parlamentáris demokrácia irányába tett egyik első lépésként tart számon a történetírás, kimondja egyebek közt, hogy senki nem áll a törvények fölött, még a király sem. Az 1215-ös chartát legalább 13 példányban készítették el, hogy szétküldjék a világi és egyházi hatóságoknak szerte az országba; ezekből maradt fenn nagyjából egészében négy kézirat, köztük a salisbury-i székesegyházban őrzött és a nagyközönség által megtekinthető példány. Két példányt a British Libraryben őriznek, egyet pedig a lincolni katedrálisban.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.