Pesti Srácok

PM-államtitkár: A gazdaság-, a család- és a munkahelyvédelem filozófiája tükröződik a jövő évi költségvetésben

PM-államtitkár: A gazdaság-, a család- és a munkahelyvédelem filozófiája tükröződik a jövő évi költségvetésben

A gazdaság-, a család- és a munkahelyvédelem filozófiája tükröződik a jövő évi költségvetésben, és ez alapján határozta meg a kormány a kiadásokat – jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy jövőre már ismét gazdasági növekedéssel számol a kormány.

– hangoztatta az államtitkár a pénteki számban megjelent interjúban.

PestiSracok facebook image

– mondta. Ebből az alapból fizeti a kormány a bérjellegű kiadásokat is, amelyek összességében 761 milliárd forintra rúgtak. Létrehozták a Gazdaságvédelmi Alapot is, amely az Országgyűlés döntése értelmében az év végéig fennmarad, a harmadik alap pedig az Európai Unió költségvetéséből esetlegesen érkező új forrásokat tartalmazza, bár egyelőre üres. Banai Péter Benő azt is elmondta: a kormány gazdaságvédelmi intézkedései az éves bruttó hazai össztermék tizennyolc-húsz százalékát teszik ki, azaz hozzávetőlegesen 9300 milliárd forintot mozgatnak meg. A Gazdaságvédelmi Alapba integrálták a foglalkoztatási alap 423,1 milliárd forintját, illetve a tárcáktól átcsoportosítottak 922,6 milliárd forintot, és így összességében mintegy 1346 milliárd forintos alap jött létre, amely a munkahelyvédelmet, a vállalkozások támogatását és a gazdaság élénkítését szolgálja. Az államtitkár kijelentette azt is:

Banai Péter Benő hangoztatta:

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy 2010 óta két fő érték határozza meg a költségvetést: ez a munka és a család. Ez az értékrend nem változik a járvány okozta gazdasági visszaesés miatt idén sem, és 2021-ben sem, sőt, a munka jelentősége külön hangsúlyt kap. Hozzátette: valamennyi lényeges területen növelik 2021-ben a kiadásokat.

– mondta, majd úgy folytatta: családtámogatásra több, mint 2300 milliárd forint áll rendelkezésre, ez két és félszerese a 2010-es értéknek, és az arány Európában az egyik legmagasabb. Nyugellátásra 3907 milliárd forint jut, kifizetik a tizenharmadik havi nyugdíj első ütemét és a nyugdíjprémiumot, az oktatási kiadások elérik a 2229 milliárd forintot. Ezen felül 2020-hoz képest több jut kultúrára, rendvédelemre, és a honvédelmi kiadások harminc százalékkal emelkednek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.