2021-es költségvetés
Állami beruházás átadásán mosolyognak a zuglói szocik, miközben a kormányt szidják (Videó!)
A zuglói képviselő-testület legutóbbi ülésén újra terítéken volt, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat. A szocialista polgármester, Horváth Csaba szerint ugyanis 6,7 milliárd forintot gombolt le a kormány a pandémiára hivatkozva Zugló önkormányzatáról. A helyi Fidesz szerint azonban ez a szám nem stimmel, sőt az eddigi legnagyobb költségvetést fogadták el idén a képviselők és 2,5 milliárd forintos plusszal kezdték az évet. A kerületi balosok erről hallgatnak, ellenben az önkormányzat pénzén, önkormányzati dolgozókkal teleplakátolták a kerületet a kormányellenes üzeneteikkel, de azért a zuglói milliárdos állami beruházások átadásán bőszen mosolyognak, mintha közük lenne azok megvalósításához.Újabb álhíreket terjeszt a Költségvetési Tanácsról a HVG
Ismét félrevezető állításokkal támad a baloldali sajtó – figyelmeztet a Pénzügyminisztérium legutóbbi Facebook-posztjában. A HVG szombat délután jelenített meg egy cikket, amelyben több állítás is megalapozatlan és téves. A hírportál azt állította, hogy a 2021-es költségvetést módosító javaslatában a kormány 1700 milliárd forintos biankó csekket ad magának menet közbeni módosításokra, holott a kormány saját hatáskörben megtett előirányzat-módosításai törvényi felhatalmazás alapján történnek, így szó sincs "biankó csekkről".Látványos pénzszórás az első kerületben – megszületett Budavár luxus-költségvetése
Bár a balliberális kerületvezetők folyamatosan sírnak, hogy a kormány megszorító intézkedései ellehetetlenítik őket, mégis úgy tűnik, hogy a költekezésre, látványos PR-akciókra mindig találnak forrást. Így történt ez Budapest I. kerületében, V. Naszályi Mártával is, aki egy kissé elnagyolt, bár kétségtelenül vonzónak látszó költségvetést fogadott el. Saját magától, saját magának, a frakciók véleményének figyelembevétele nélkül.Karácsony Gergely kihasználja a rendkívüli jogkörét és tíz százalékkal emeli meg a gyermekétkeztetés díját
Karácsony Gergely bejelentette: tíz százalékkal megemeli a gyermekétkeztetés díját a fővárosi fenntartású köznevelési intézményekben, óvodákban, bölcsődékben. A főpolgármester a rendkívüli jogrendet arra használta, hogy a Fővárosi Közgyűlés megkerülésével, a fővárosi ellenzékkel való egyeztetés nélkül, egyszemélyben elfogadja, majd kihirdesse a jövő évi büdzsét.Rétvári: Minden humán terület többletforrást kap jövőre
Minden humán terület kap többletforrásokat az idei évhez képest a 2021-es költségvetésben – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, pénteken.Kósa: Szinte felmentették Kaletát – A Fidesz szigorítana a törvényeken
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint szinte felmentő ítélet született a pedofilbűncselekményekkel vádolt Kaleta Gábor ügyében. Szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: a Fidesz-frakció gyermekvédelmi akciótervvel készül az Országgyűlés őszi ülésszakára, amelynek keretében szeretnék szigorítani a pedofil bűncselekmények büntetési tételeit.Varga Mihály: a járványhelyzet ellenére minden terület több forrással gazdálkodhat (videó)
A pénteken elfogadott költségvetés részleteiről beszél Varga Mihály a közösségi oldalán publikált friss videóban. A kisfilmben a tárcavezető kifejtette, hogy a jövő évi költségvetésben a koronavírus elleni védekezés fenntartása, a gazdaság újraindítása, a munkahelyek megvédése és új munkahelyek létrejöttének támogatása szerepel a leghangsúlyosabban.Bánki Erik a PS-nek: Történelmi léptékű gazdaságfejlesztési programok indulnak el
Az Országgyűlés pénteken fogadta el a jövő évi költségvetést, ami jókora felháborodást váltott ki az ellenzékből. Bánki Eriket, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnökét egyebek mellett arról kérdeztük, vajon miért gondolhatja úgy Karácsony Gergely, hogy kivéreztetik az önkormányzatokat? De arra is kíváncsiak voltunk, hogy pontosan miről szól a 2021-es büdzsé, és arra milyen hatással volt a koronavírus-válság. A fideszes szakpolitikus a PS-nek adott interjúban mindezek mellett arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság képes lesz -e megőrizni eddigi stabilitását.Varga Mihály: A 2021-es a sikeres gazdasági megújulás költségvetése lesz
A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése lesz, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is biztosítja a gyermekeket nevelő családok támogatását, a nyugdíjasok védelmét és a biztonság megőrzését – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken. A költségvetés elfogadását követő sajtótájékoztatón kiemelte: a kormány továbbra is a magyar gazdaság védelmét és megerősítését tekinti központi feladatának, folytatja az adócsökkentés politikáját, a beruházások támogatását és a fegyelmezett államháztartási gazdálkodást.Ajánljuk még