Pesti Srácok

Látványos pénzszórás az első kerületben – megszületett Budavár luxus-költségvetése

null

Bár a balliberális kerületvezetők folyamatosan sírnak, hogy a kormány megszorító intézkedései ellehetetlenítik őket, mégis úgy tűnik, hogy a költekezésre, látványos PR-akciókra mindig találnak forrást. Így történt ez Budapest I. kerületében, V. Naszályi Mártával is, aki egy kissé elnagyolt, bár kétségtelenül vonzónak látszó költségvetést fogadott el. Saját magától, saját magának, a frakciók véleményének figyelembevétele nélkül.

V. Naszályi Márta az átláthatóság jegyében, a közösségi oldalán is megosztotta Budavár éves költségvetésének tervezetét. A polgármester a képviselők javaslatait nem vette figyelembe, ellenben várja a kerületben élő polgárok véleményét a büdzsével kapcsolatban. Természetesen a polgártársaknak nincs is jobb dolguk egy napfényes kora tavaszi délutánon, mint a bonyolult költségvetési sorok tüzetes átböngészése. Pedig valóban érdemes sorra venni a polgármester asszony ötleteit, fiskális terveit. Ebben a válságos évben is fog jutni mindenre, amire nem biztos, hogy most kellene áldoznia az önkormányzatnak:

  • 109 millió forint tréningekre, reprezentációs jellegű kiadásokra.
  • 200 millió forint – lakásvásárlásra.
  • 100 millió forint – lakásfelújításra. (Nyilván itt azoknak a bérlőknek kedveznének, akik szépen lelakták az önkormányzati bérleményeket, miközben akik vigyáztak az ingatlanra, azok semmilyen plusz juttatást, kedvezményt nem kapnának.)
  • 500 millió forint – turistabusz-parkolóra, amely bizonyára halasztást nem tűrő, égető probléma a kerületiek számára.
  • 44,5 millió forint – lakásügynökség létrehozása céljából.
  • 20 millió forint – turisztikai vonzerőt növelő országos kampányra. Így, a harmadik hullám közepén a nemzetközi turisták hazánkba áramlása „joggal valószínűsíthető”.
  • 31,4 millió forint – részvételi demokrácia címszó alatt irányított konzultációkra.

A lakásügynökségi részlet is érdekes sztori. Információink alapján az Utcáról Lakásba Egyesület áldásos tevékenykedésével színesedne a budaváriak társadalmi összetétele. Remélhetőleg a konzultációban az önkormányzat vezetése megkérdezi a kerületben lakókat arról is, hogy kiket szeretnének ezekben a bérleményekben látni. Vélhetőleg sokak nemtetszését nyerné el, ha a pályázat nem részesítené előnyben a gyermekkel rendelkezőket, vagy akik már eleve ebben a városrészben élnek.

PestiSracok facebook image

V. Naszályi láthatóan nem bízik a Magyar Turisztikai Ügynökség munkájában, ezért is lát nagy potenciált a saját, önkormányzati pénzen fizetett turisztikai kampányában. Ráadásul a kampányhoz rögtön adott egy rátermett reklámügynökség, amely alig várja, hogy felkérjék erre a megbízásra. Karácsony Gergely egyik tanácsadója, Misetics Bálint testvére, Misetics Mátyás kommunikációs cége már 2019 óta segíti a fővárost a márkaépítésben, és bizonyára a budaváriaknak is tud hasznos tanácsot adni.

A Fidesz-frakció így reagált a költségvetés-tervezetre:

Egyelőre a kérdésekre és a kifogásokra válasz nem érkezett. Amint érkezik reakció a felelősök részéről, cikkünket frissíteni fogjuk.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.