Pesti Srácok

Politikai tisztogatásba kezdett az MSZP elnöksége, elhallgattatják az őket kritizáló hangokat a párton belül

Politikai tisztogatásba kezdett az MSZP elnöksége, elhallgattatják az őket kritizáló hangokat a párton belül

Az MSZP elnöksége bizalomvesztésre hivatkozva felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát, egyúttal kezdeményezték a kizárásukat is – írja a Magyar Nemzet a birtokukba került dokumentumok alapján. A lap beszámol arról is, hogy a szocialisták elnöksége feloszlatta a marcali helyi szervezetet, és a karcagi időközi választáson az MSZP a saját jelöltje helyett egy független indulót támogat.

Miközben az MSZP vezetése titkos háttértárgyalásokat kezdett Gyurcsány Ferencékkel arról, hogy egy lehetséges közös listán biztos helyeket szerezzenek a párt szűk elitjének, a Tóth Bertalan által irányított elnökség megkezdte a párton belüli kritikus hangok elhallgattatását, kiszorítását – foglalja össze a Magyar Nemzet a szocialisták háza táján zajló eseményeket.

– idézi a lap Tóth Bertalan pártelnököt, aki ezek után elmagyarázta a hallgatóságnak, hogy azért függesztették fel Dobák István csepeli elnökségi tagot, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnököt, mert egy kritikus Facebook-bejegyzést írt a csepeli önkormányzati bukásról. Fekete Zoltán tagságát pedig azért függesztették fel, mert egy párton belüli egyeztető megbeszélésről az érintettek tudta és beleegyezése nélkül titkos hangfelvételt készített. A lap tudni véli, hogy az igazi ok Fekete eltávolítására az volt, hogy gazdasági visszaélések eltussolásával vádolta meg a volt és jelenlegi elnökséget.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.