Pesti Srácok

Részegen tárgyalták a karanténtörvényt a román bizottsági ülésen

Részegen tárgyalták a karanténtörvényt a román bizottsági ülésen

A román szenátus jogi bizottságának kedd esti üléséről készült egy felvétel, amin látni, hogy a parlamenti képviselők gátlásaikat teljesen levetkőzve "tárgyalnak", azaz zakóikat levéve tivornyáznak.

Daniel Fenechiu Bákó megyei PNL-szenátor a jogi bizottság késő estébe hajló keddi ülésén online üzemmódban vett részt. Az ülésen az új karanténtörvényt vitatták. Az egyik szünet alatt a politikus kapcsolatban maradt társaival és azt látta, hogy az ország komoly ügyeivel foglalkozó, fontos kérdésekben döntő, felelősségteljes politikustársai elővettek egy konyakosüveget és vedelni kezdenek, ezek után egyikük heherészve dicsekedni kezdett az itallal.

– mondta a politikus. A felháborodás helyett kollégái viccelődve és talán irigykedve nézték a felelősségteljes szenátort, a jogi bizottság tagját, hogyan készül arra, hogy az ország javát szolgáló lehető legjobb döntést hozza a járványhelyzetben. Később Fenechiu a Facebook-oldalára is kiírta, milyen fontos munkát végzett az este folyamán. A piás epizódot poénkodva beleírta a posztjába, egy hozzászólásában pedig a humorérzék hiányát és a szenzációhajhászást emlegette, amikor szóba került, hogy a piálós mozzanat máris népszerű téma az interneten.

PestiSracok facebook image

Forrás: Főtér

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.