Pesti Srácok

Rétvári: A környezetvédelmi oktatás területén Magyarország más országok előtt halad

null

A környezetvédelmi oktatás területén Magyarország messze más országok előtt halad, ami megjelenik egyrészt a természettudományi tárgyak hangsúlyában, másrészt az osztálytermen belüli és kívüli foglalkozásokban - mondta szombaton Kemencén az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Kemencei Erdei Múzeumvasút 20. születésnapján tartott ünnepségen azt mondta, az új Nemzeti alaptanterv fontos célkitűzése, hogy a természet szeretetét az oktatásban is megjelenítse.Hozzátette,

Az államtitkár azt mondta, hogy a kormány igyekezett több tantárgynál speciális módon beépíteni a környezetvédő szemléletet az oktatásba, így a biológia és a földrajz mellett a mozgóképkultúra és médiaismeret és az etika oktatásába is. Rétvári Bence beszélt arról, hogy a tantermen kívüli oktatásban is hangsúlyos szerepet kap a környezetismeret, az olyan programokban, mint az ökoiskolai, ezer iskola vesz részt, a fenntarthatósági témahétre 1542 iskolából több, mint 18 ezer osztály és 330 ezer diák regisztrált. Hozzátette,

A Csodaszarvas programban, amelyben több tízezer fiatal vesz részt, a legnépszerűbb program a környezetvédelem - mondta az Emmi államtitkára, aki szerint a környezet megismerésének jó lehetőségei közé tartozik a kisvasutazás. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány az eddig elhanyagolt kisvasúthálózatra, mint a turizmus fontos részére tekint.

Hozzátette, a kormánybiztosság első előterjesztésére a kormány megszavazott 10 milliárd forintot a kisvasutak felújításának első ütemére, majd elfogadta a második ütemet is, amelyre 12 milliárd forintot biztosított, ezekből a forrásokból folynak ma a kisvasút-felújítások. A kormánybiztos elmondta, támogatásukkal megújult egy ritka C50-es dízelmozdony, amely az 1950-es években készült és sokáig bányavasútként működött. A dízelmozdony Kemencén fog üzemelni.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.