Pesti Srácok

Rétvári Bence: 156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre

Rétvári Bence: 156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre
Rétvári Bence mutatja a különböző bíróságokhoz benyújtott öt beadványt, amelyekben azt kérték, hogy mérlegeljék a kártérítés természetbeni megfizetését (fotó: Horváth Péter Gyula)

Az egészségügyi és a szociális szférában is többletforrások vannak a 2021-es költségvetésben, amelyet pénteken fogadhat el az Országgyűlés – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán.

Rétvári Bence közlése szerint az egy évvel korábbi költségvetéshez viszonyítva 156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre, ami 77 százalékkal haladja meg a baloldal által utoljára elfogadott egészségügyi költségvetést.

– közölte a parlamenti államtitkár az M1 aktuális csatornán. Mint mondta, egy olyan költségvetést kellett előkészíteni, amely egy válságos gazdasági helyzetből való kivezetés, az újbóli növekedés költségvetése, mindezt úgy, hogy fenn kell tartani a járványügyi készültséget és a családok támogatásai sem szenvedhetnek csorbát. Rétvári Bence a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pedig azt hangsúlyozta, hogy a költségvetés a válságos idők ellenére is tartalmazza a megígért béremeléseket és a 13. havi nyugdíj visszavezetését.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.