Pesti Srácok

Sokkal több környezetszennyező terméket tiltanak be hazánkban, mint amennyit elvár az unió

Sokkal több környezetszennyező terméket tiltanak be hazánkban, mint amennyit elvár az unió
Dombrád, 2017. július 3. Összegyûjtött mûanyaghulladék a Tiszai PET Kupa megnyitóján Dombrádon 2017. július 3-án. Tizenhat, ártéri hulladékból épült hajó és legénysége indult el, hogy a Tisza 71 kilométeres szakaszán Tiszalökig begyûjtsék a hulladékot. MTI Fotó: Balázs Attila

Az országgyűlés július 3-án elfogadta az egyszer használatos műanyagok kivezetését célzó jogszabályt, amely az uniós előírás értelmében 2021. július 1-jétől betilt számos egyszer használatos műanyag terméket és csomagolóanyagot. A magyar jogszabály több környezetszennyező terméket tilt be a jövő évtől, mint amennyit az Európai Unió 2019-ben elfogadott irányelve előír. Az előterjesztés kiterjed például a műanyag zacskók használatának korlátozására is. A javaslatok között szerepel az is, hogy az egyszer használatos műanyagokat helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó cégek a technológiaváltásra és a kapacitásnövelésre állami támogatást kapjanak - hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.

Az uniós elvárások ugyanis csak a műanyag evőeszközök és fültisztító pálcák betiltására vonatkoznak, a kormányoldal előterjesztése azonban kiterjedt a műanyag zacskók használatának korlátozására is.

Technológiaváltás állami támogatással

Az új jogszabály értelmében betiltják a 15–50 mikron falvastagságú műanyag zacskókat, a 15 mikronnál vékonyabb, úgynevezett kiflis zacskók termékdíját pedig drasztikusan megemelik: a jelenlegi 57 helyett 1900 Ft/kg-ra. Emellett az úgynevezett lebomló zacskókra is bevezetnek 500 Ft/kg-os termékdíjat. A 15 mikronnál vastagabb zacskók (ide tartoznak például a vékony füles szatyrok) esetén csak ezeket a lebomló zacskókat engedélyeznék, szintén 500 Ft/kg termékdíjjal.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Juhász Hajnalka a KDNP környezetpolitikusa a lapnak.

A részletes szabályozást, a tényleges korlátozásokat, tilalmakat a törvényre épülő, hamarosan megjelenő kormányrendelet fogja szabályozni. A törvény 2021. július 1-jétől lép hatályba, addig van idejük felkészülni az érintett gyártóknak és szolgáltatóknak

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."