Pesti Srácok

Szanyi szerint Tóth Bertalan MSZP-elnök megpuccsolta őt az EP-választáson

Szanyi szerint Tóth Bertalan MSZP-elnök megpuccsolta őt az EP-választáson
Szanyi Tibor mszp 2017.02.20. Fotó: Horváth Péter Gyula

Szanyi Tibor azt állítja, hogy a pártszervezetek kilencven százaléka őt támogatta; ezt puccsolta meg Tóth Bertalan MSZP-elnök úgy, hogy magát tette tavaly az EP-lista élére – egyebek mellett erről beszélt Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltje a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amelyet a 888.hu szemlézett. Az alakulat 2022-ben a parlamenti mandátumok tizenöt százalékát szeretné megszerezni.

Szanyi felidézte, milyen csúfosan végződött az MSZP számára a tavalyi önkormányzati, illetve az EP-választás. Ujhelyi Istvánra utalva azt mondta: aligha gondolkozhat értelmes jövőben az a párt, amelyik a legnagyobb bukása kampányfőnökét teszi európai arcává. A huszonegy évet a szocialistáknál eltöltött politikus emlékeztetett arra, hogy ellene négyszer akartak fegyelmit indítani: először Hagyó Miklós, aztán Horváth Csaba, Tüttő Kata, egyszer pedig Szekeres Imre kezdeményezte ezt; utóbbi már 2018-ban javasolta a kizárását. Szekeres ideológiai alapon akarta kizáratni, mondván, Szanyi amolyan szélsőbalos elhajló. Tüttő Kata azért, mert nem értett egyet a kerítéssel; akkor még úgy tűnt, hogy az MSZP kerítéspárti. Horváth Csaba azért, mert 2010-ben megpendítette, nem biztos, hogy ő lenne a legjobb főpolgármester-jelölt, Hagyó pedig azért, mert nemcsak mondta, hanem tevőlegesen elintézte Bajnainál, hogy a távhő áfája öt százalék legyen. Azóta is öt százalék a távfűtés áfája, amit Szanyi személyes sikerként élt meg.

Szanyi Tibor az interjúban felidézte, hogy Mesterházy Attilával konstruktív vitái voltak: ő öntudatos, pragmatista elemekkel fűszerezett baloldali politikát képviselt, ezzel szemben a Tóth Bertalan-féle vonal elvtelen, önfeladó, pénzhajhász, korrupt, amit semmi szín alatt nem tud támogatni. A politikus jelezte: már 2018-ban azt kezdeményezte, hogy számolják fel a pártot és alakítsák újjá. Az önkormányzati választások után úgy látta, semmi hajlandóság nincs a balra fordulásra; nem véletlen, hogy az MSZP mára elveszítette tagságának kilencven százalékát, ennél is nagyobb baj ugyanakkor, hogy a szavazóit is elveszítette.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést. Ő ezt a dilemmát úgy oldotta fel, hogy otthagyta a pártot. Ez a párt most szerinte nyílegyenesen halad a semmibe, és hozzátette, hogy ehhez nem akart asszisztálni. Az EP-választással kapcsolatban Szanyi Tibor elmondta: a pártszervezetek kilencven százaléka őt támogatta. Ezt puccsolta meg a pártelnök úgy, hogy magát tette a lista élére. Volt egy újabb puccs, amikor a lefizetett embereivel elérte, hogy ne Szanyi, hanem Ujhelyi István legyen az EP-ben a párt képviselője. Csak akkor tudott volna Brüsszelbe menni, ha az MSZP három EP-mandátumot szerez. A pártelnöknek az volt a szándéka, hogy ha két mandátumhoz jutnak, akkor a párbeszédes Jávor Benedek legyen a képviselő. Ez maga az önfeladás, lesújtó – hangsúlyozta az ISZOMM elnöke, aki nem rejtette véka alá azt sem, hogy van benne revansvágy, és ezt meg fogja mutatni. Kijelentette, hogy a baloldal tud erős lenni Magyarországon.

Forrás: Magyar Hírlap/888.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.