Pesti Srácok

Szijjártó: Ausztria és keleti szomszédai sikeresen működtek együtt a védekezésben

null

Ausztria és keleti szomszédai többször egyeztettek a koronavírus-járvány idején, és a tárgyalások sikeresek voltak, segítették az egészségügyi védekezést – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten, miután hivatalában fogadta osztrák, cseh, szlovák és szlovén kollégáját.

Az úgynevezett bécsi ötök informális csoportosulás sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter közölte: Magyarország 34,5 milliárd eurónyi (több, mint 12 200 milliárd forint) kereskedelmi forgalmat bonyolít le a másik négy állammal. Ez a magyar kereskedelmi forgalom egyhatoda. Közép-Európa sikeresen védekezett a koronavírus-járvány ellen, ezért úgy döntöttek, hogy fenntartják a bécsi ötök együttműködését.

– tette hozzá a magyar miniszter. Szijjártó Péter azt szorgalmazta, hogy igazságosan osszák el az európai uniós forrásokat a következő hétéves ciklusra.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. A tárcavezető azt mondta: nem engedhető meg, hogy Magyarországtól uniós forrásokat "csaljanak el" szubjektív alapon.

– közölte. A gazdasági védekezés célja egyértelműen az, hogy megóvják a munkahelyeket, és legalább annyit hozzanak létre, mint amennyi elveszett.

– hangoztatta Szijjártó Péter.

Alexander Schallenberg, Ausztria európai és nemzetközi ügyekért felelős szövetségi minisztere is kiemelte a bécsi ötök egyeztetésének fontosságát. Szeptemberben Szlovéniában találkoznak, akkor ez már hagyománynak fog számítani – mondta. Megjegyezte, hogy a csoportosulást középső ötöknek (central five) is nevezik.

– figyelmeztetett Alexander Schallenberg, hozzátéve: ügyelni kell arra, hogy "ne legyen nagy bozóttűz a parázsló fészkekből". Az osztrák tárcavezető is kiemelte, hogy méltányos európai uniós forráselosztást kell megvalósítani, és megfelelő szinten kell tartani a hitelek arányát.

– fogalmazott.

Tomáš Petříček cseh külügyminiszter közölte: a virtuális egyeztetések után először egy hónapja Bécsben találkoztak ebben a formában. A keddi tárgyalás célja elsősorban a járvány gazdasági hatásainak megvitatása volt.

– hangoztatta Tomáš Petříček.

Ivan Korčok, Szlovákia külügyi és Európa-ügyi minisztere azt mondta: meg kell védeni a térséget, tudatosítani kell, mennyire gyönyörű ez a hely. Rámutatott, hogy a koronavírus-járvány miatt kiderült: amit öröknek gondoltunk, az valójában nem az. Példaként említette a szabad utazást.

– fűzte hozzá. Ivan Korčok is felhívta a figyelmet arra, hogy a fertőzöttek száma folyamatos emelkedik bizonyos országokban.

– fogalmazott a szlovák tárcavezető.

Anze Logar szlovén külügyminiszter arról beszélt, hogy a világjárvány új dimenzióba vezette át a bécsi ötöket.

– erősítette meg Anze Logar is, aki úgy fogalmazott, hogy barátok közt érzi magát.

Kérdésre felelve Szijjártó Péter azt mondta, hogy minden szerdán, a kormányüléseken felülvizsgálják az arról szóló listát, hogy utazási szempontból milyen kategóriában szerepelnek a különböző államok.

– hangoztatta.

– mondta a magyar miniszter.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.