ivan korčok
Lépéselőnyben a globalista elnökjelölt Szlovákiában, de csak két hét múlva lesz döntés
Szlovákiát is végérvényesen elérte a legfontosabb politikai törésvonal, a nyugati világot domináló globalisták és a velük szembehelyezkedő patrióták között. Erről tanúskodik a tegnapi elnökválasztás, amelyen ez a két oldal tudott egy-egy erős embert bejuttatni a második fordulóba. A Zuzana Čaputová visszavonulása miatt elnöknek induló Ivan Korčok, Szlovákia közelmúltbeli liberális külügyminisztere némi meglepetésre magabiztosan nyerte meg az első fordulót, ám a részvételi adatokból kitűnik, hogy ennek oka egy régóta ismert jelenség: a globalista–liberális szavazók sokkal komolyabban veszik a politikát, mint a jellemzően inkább a saját életükre fókuszáló patrióta szavazók. Korčok már korábban bizonyított, pontosan tudható róla, hogy kicsoda, így neki drukkolt a teljes nemzetközi globalista–nyílttársadalmi hálózat, a másik továbbjutó, a szocdem Peter Pellegrini korábbi miniszterelnök pedig a mindenféle egyéni és pártos ellentétek dacára is a patrióták embere lett ezen az elnökválasztáson. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.