Pesti Srácok

Megvan, ki lehet a szlovák államfő utódja

null

Éppen csak bejelentette Zuzana Čaputová szlovák államfő, hogy nem indul újra az elnökválasztáson, máris megindultak a találgatások, ki lehet majd az utódja – írja a Magyar Nemzet.

Az SME szlovák napilap szerint elképzelhető, hogy Ivan Korčok követheti a köztársági elnöki székben. A várakozások szerint a korábbi külügyminiszter már a napokban bejelentheti az indulását a 2024-es elnökválasztáson. Az 59 éves politikus ugyanis vélhetően a jelenlegi elnök támogatását is élvezi, bár Čaputová erről egyelőre nem nyilatkozott. Liberális körökben úgy vélik, Korčok méltó utódja lenne az államfőnek.

Ivan Korčok 2020 áprilisától 2021. március végi lemondásáig külügyminiszter és Európa-ügyi miniszter volt az Igor Matovič miniszterelnök által vezetett kabinetben. 2021. április 1-jén újra kinevezték Eduard Heger kabinetjébe, amely 2022-ben megbukott egy bizalmatlansági szavazás következményeként. Szlovákiát jelenleg ügyvivő kormány vezeti, Ódor Lajos magyar nemzetiségű miniszterelnökkel az élen, ám szeptember 30-án előrehozott parlamenti választást tartanak az országban.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.