Pesti Srácok

Tíz év alatt megduplázódott a fogyatékosságügyi szervezetek támogatása

Tíz év alatt megduplázódott a fogyatékosságügyi szervezetek támogatása

A fogyatékosságügyi szervezetek állami támogatása a még a szocialista kormány által elfogadott 2010-es költségvetés óta több, mint a duplájára nőtt – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott pénteken, Budapesten.

A fideszes politikus sajtótájékoztatón közölte: míg 2010-ben 522 millió forint volt, 2021-ben már 1,2 milliárd forint lesz a fogyatékosságügyi érdekképviseletek támogatása.

– hangoztatta, köszönetet mondva a fogyatékosságügyi szervezeteknek és szakembereknek a nélkülözhetetlen és felelősségteljes munkáért.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Nyitrai Zsolt fontos törekvésnek nevezte, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember tudjon elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

– fogalmazott, majd beszámolt róla, hogy 2010 óta 18-ról 42 százalékra nőtt a foglalkoztatásuk.

– mondta. Kiemelte azt is, hogy a magyar kormány párbeszédre alapozza a közéleti munkáját, a fontos döntések előtt megkérdezi a polgárok véleményét.

– hangsúlyozta, majd fontosnak nevezte, hogy annak azok is részesei legyenek, akiknek nehézséget okoz a kérdőív kitöltése. Példaként említette, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kérte a nemzeti konzultáció akadálymentesítését, ami azóta meg is történt.

Tapolczai Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke a 2009-ben elfogadott jelnyelvi törvény mostani módosításait jelelve ismertetve kuriózumnak nevezte, hogy 2021 júliusától már magyar jelnyelvből is lehet államilag elismert nyelvvizsgát tenni. Hozzátette: a jövőben csak azok oktathatnak jelnyelvet, akik bekerülnek a jelnyelvi oktatók névjegyzékébe. Egy másik rendelkezés – folytatta – "világossá teszi" az egészségügyi területen végzett tolmácsolás finanszírozását.

– mondta, majd megköszönte, hogy a parlamenti pártok egyhangúlag támogatták a törvénymódosítást.

Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) elnöke szintén jelelve közölte, hogy a megemelt állami támogatásnak köszönhetően az érdekvédelmi szervezetek bővíteni tudják szolgáltatásiakat és javul az érdekvédelem minősége is. Megköszönte a kormánynak, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején jelnyelvi tolmácsolást és feliratozást biztosított a sajtótájékoztatókhoz, így a siketek és nagyothallók akadálymentesen tudtak hozzáférni az információkhoz. Álláspontja szerint időszerű volt a jelnyelvi törvény módosítása, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a siket jelnyelv egy élő, saját nyelvtannal rendelkező vizuális nyelv, amelyet fejleszteni kell. Emlékeztetett: Magyarország alaptörvénye azt a magyar kultúra részeként ismeri el, amit a világon csak hét ország tett meg. A jelnyelvi nyelvvizsgáról Kósa Ádám kiemelte: ezzel a jelnyelv és a beszélt nyelvek jogilag teljes mértékben egy szinten állnak. A jelnyelv népszerűségéről megjegyezte, hogy évente 1000-1200-an tanulják.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.