Pesti Srácok

Több, mint kétszázmillió forintot zsákmányoló bűnszövetség ellen emeltek vádat Kecskeméten

Több, mint kétszázmillió forintot zsákmányoló bűnszövetség ellen emeltek vádat Kecskeméten

Többrendbeli minősített lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség hét Pest megyei férfi ellen, akik sorozatos betörésekkel több, mint 215 millió forintot zsákmányoltak. Öt vádlott esetében az is kiderült, hogy kokaint fogyasztottak, ezért őket kábítószer birtoklásával is vádolja az ügyészség – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a hét férfi 2016 és 2018 májusa között 63 alkalommal tört be éjjelente településszéli telephelyekre Bács-Kiskun és Pest megyében, illetve egyszer Németországban. A bűnözői csoport tagjai bútorszéfeket, lemezszekrényeket törtek fel vagy vittek magukkal, de számítástechnikai, műszaki eszközöket és egyéb értékeket is zsákmányoltak. A táblagépen lévő GPS-alkalmazással kiválasztott helyszíneket a betörés előtti napokban feltérképezték. A feladatokat megosztották, így egyesek behatoltak a telephelyre, míg a többiek figyelték a környéket, és walkie-talkie készüléken tartották a kapcsolatot. A helyszínekre külföldi rendszámú autókkal mentek, a betörések során sötét ruhát, maszkot és kesztyűt viseltek, a telephelyek irodáiban lévő kamerákat letakarták vagy elfordították. A bűncselekmények során szerzett pénzt egymás között egyenlően osztották szét.

A bűnszövetség tagjait a rendőrök 2018. május 16-án fogták el. Öt vádlott esetében az is kiderült, hogy kokaint fogyasztottak, ezért őket kábítószer birtoklásával is vádolja az ügyészség. Három férfi bűnügyi felügyelet alatt áll, négyen szabadlábon védekeznek. A hét vádlott összesen 86 bűncselekményt követett el, amelyek közül a legsúlyosabb a jelentős értékre bűnszövetségben, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?