Pesti Srácok

Újabb német tartományban tiltják be a muszlim fejkendő viselését

null

Megkezdték az előkészületeket a muszlim női viselet, a burka és a nikáb iskolákra vonatkozó betiltására Baden-Württemberg jogi hatóságai. A dél-németországi tartomány oktatási minisztere azért támogatja a tiltást, mert úgy véli az oktatásban szükség van a szemkontaktusra, amit a fejkendő viselése akadályoz.

Folyamatban van a burka és a nikáb viselésére vonatkozó jogi szabályozás kidolgozása Baden-Württemberg tartományban, erősítette meg a német oktatási minisztérium szóvivője az Euronews honlapjának. Beszámolója szerint a német Miniszterek Tanácsa beleegyezett az iskolai törvény módosításába. A minisztérium szóvivője hozzátette, hogy a következő lépés a jogszabály-változtatás plenáris vitája lesz, a módosítás azután kerülhet a tartományi parlament elé szavazásra.

Susanne Eisenmann baden-württembergi kulturális miniszter támogatja a határozatot, a teljes arcot eltakaró burka és a nikáb tilalma szerinte erősíti az összetartozást az iskolákban. „A tanároknak és a diákoknak tudniuk kell egymás szemébe nézni, a szó megfelelő értelmében. A teljes arcot eltakaró kendő megakadályozza ezt a fajta nyílt kommunikációt, ezért határozottan tiltakozom a nikáb és a burka iskolai viselete ellen” – jelentette ki a miniszter.

A dél-németországi tartomány kulturális és oktatási minisztériuma eddig a bajor közigazgatási bíróság 2014-es határozatát követte, amely szerint az iskolákban és a bíróságokon tilos a muszlim fejkendő viselése a tanárok, illetve az alkalmazottak számára. A közigazgatási bíróságnak azután kellett állást foglalnia, hogy egy 16 éves hamburgi muszlim iskolás lány a jogi szabályozás tisztázását kérte.

PestiSracok facebook image

Forrás: V4NA; Fotó:DPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.