Pesti Srácok

Újra fellángolt az örmény-azeri ellentét, a határon több azeri katona meghalhatott

null

Folytatódtak hétfőn az előző napon kezdődött tüzérségi összecsapások az örmény-azeri határon, Baku szerint négy azeri katona életét vesztette, öt pedig megsebesült.

Az azeri védelmi minisztérium szerint három katonájuk az Azerbajdzsánhoz tartozó Tovuz megye térségében vasárnap halt meg, egy pedig hétfőn. Az örmény védelmi minisztérium hétfőn azt közölte, hogy két katonájuk megsebesült. Jereván és Baku egymást vádolja az erőszak kirobbantásával. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök az incidenst provokációnak nevezte, Davit Tonoján védelmi miniszter pedig arra figyelmeztetett, hogy a hadsereg szükség esetén kész behatolni az "ellenség" területére.

Az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO) - amelynek Örményország is a tagja - a hétfői nap folyamán vitatja meg a határincidenst. Baku vasárnap azzal vádolta Jerevánt, hogy a CSTO-t is be akarja vonni a köztük lévő konfliktusba. A török külügyminisztérium ugyanekkor közleményben biztosította Bakut Ankara támogatásáról, leszögezve: Törökország elkötelezett Azerbajdzsán területi egysége mellett. Eközben az örmény kormány hétfőn bejelentette, hogy augusztus 12-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt március közepén elrendelt, azóta egyszer már meghosszabbított rendkívüli állapotot. Ennek értelmében az ország határai továbbra is zárva maradnak és tilosak a tömegrendezvények is. A két ország több évtizede konfliktusban áll egymással a zömében örmények lakta Hegyi-Karabah miatt. A térség hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, de az 1994-ben véget ért, véres fegyveres konfliktus eredményeként magukat helyi örményeknek valló szakadárok ellenőrzése alá került, Baku szerint viszont Örményország hadserege is jelen van ott. A szigorúan őrzött frontvonalon időről időre kiújulnak a harcok az azerbajdzsáni hadsereggel, a mostani összecsapás azonban a két ország határa mentén, jóval északabbra történt.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.