Pesti Srácok

Varga Judit: fontos megjeleníteni Közép-Európa sajátos jogfejlődési nézőpontját

Varga Judit: fontos megjeleníteni Közép-Európa sajátos jogfejlődési nézőpontját

Közép-Európa sajátos jog- és államfejlődésének európai megjelenítése előmozdításáról tárgyalt hétfőn Varsóban Varga Judit igazságügyi miniszter. Mind Lengyelország, mind Magyarország szükségesnek tartja, hogy kiépüljön Közép-Európában is egy olyan szakmai közösség és tudásbázis, amely képes arra, hogy megjelenítse a régió "sajátos nézőpontját" az európai jog- és államfejlődés, illetve az európai integráció meghatározó kérdéseiben - mondta a miniszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

- tette hozzá a tárcavezető.

Ennek első lépéseként Varga Judit lengyel hivatali kollégájával, Zbigniew Ziobróval a Mádl Ferenc Jogi Összehasonlító Intézet és a Lengyel Jogi Intézet közötti együttműködési megállapodást írt alá.

PestiSracok facebook image

A miniszter kijelentette: fontosnak tartja ezen kívül, hogy létrejöjjön egy professzori hálózat, amely a közép-európai szakmai, szakpolitikai nézőpont megjelenítésével alternatívát tud nyújtani a jogtudomány és az államelmélet területén.

- fejtette ki.

Mint mondta, a kétoldalú igazságügyi megbeszéléseknek aktualitást adott még, hogy éppen most folyik az Európai Unió csúcstalálkozója a 2021-2027-re szóló keretköltségvetéséről, és az ahhoz kapcsolódó gazdasági mentőcsomagról. A tárgyalások egyik sarkalatos pontja, hogy a mentőcsomag szétosztását jogállamisági feltételekhez kössék-e vagy sem - közölte.

- fűzte hozzá.

Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is mondta, a pénzügyi-gazdasági ügyeket nem lehet összekeverni politikai és ideológiai kérdésekkel, és nem szabad őket nyomásgyakorlásra felhasználni - szögezte le Varga Judit. Ezzel kapcsolatban egyértelmű mandátumot adott az Országgyűlés is a kormányfőnek az uniós csúcsra

- emlékeztetett.

- fejtette ki.

- jelentette ki.

Forrás: Miniszteri Kabinet; Fotó: MTI/Mohai Balázs