Pesti Srácok

Várhelyi Olivér: Európa felelősséggel tartozik, amiért nem nem volt képes megállítani a srebrenicai tömeggyilkosságot

null

A délszláv háborúban nyolcezer bosnyák férfi és fiú lemészárlásával járó népirtás továbbra is nyitott seb Európa szívében – jelentette ki Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosa az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének a srebrenicai mészárlás 25. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésén, pénteken.

A magyar uniós biztos kijelentette, Európa nem felejtette el, hogy mi történt Srebrenicában. Nem felejtette el azt sem, hogy szégyenletes kudarcot vallott, és felelősséggel tartozik, amiért nem volt képes megállítani a tömeggyilkosságot.

– fogalmazott. Aláhúzta: a politikai vezetőknek az igazságot és az igazságszolgáltatást kell választaniuk. Nem engedhető meg, hogy a konfliktusban részes szembenálló felek bármelyike másként vélekedjen a történtekről. Kijelentette: huszonöt évvel ezelőtt az alapértékeket, az emberi élet, a méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség tiszteletben tartását sértették meg. Az unió továbbra is ezeket az értékeket képviseli a Nyugat-Balkánon. A nemzetközi bíróságok döntésének végrehajtása rendkívül fontos a megbékélés érdekében, és fontos az uniós csatlakozás és integráció szempontjából is.

PestiSracok facebook image

– húzta alá.

– fogalmazott Várhelyi Olivér.

A szerb határ közelében, Bosznia-Hercegovinában található Srebrenica a délszláv háború során az ENSZ védelme alatt állt, ezért a környék muszlim bosnyák lakossága ott keresett menedéket. A boszniai szerb erők 1995 júliusában elfoglalták a várost, majd néhány nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le. A vérontást, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a második világháború utáni időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságaként tartják számon.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.