délszláv háború
Mindig van egy gikszer a nagyhatalmak tervében, ez most éppen Magyarország (Polbeat-videó!)
Egy különös időszakba csöppentünk, amikor rengeteg kérdést kell feltennünk magunknak, egymásnak, ezek pedig a következők: a Balkán, Kelet-Közép-Európa mint tűzfészek milyen szerepet kap a közeljövőben? Milyen szerepe volt a liberalizmusnak, a globalizmusnak, a háttérhatalomnak a világháborúk kitörésében? Ebben mi volt a magyarság jelentősége? Vajon a történelmi Magyarország számára tévút lehetett-e a szabadelvűséget túllépő neoliberalizmus a reformkortól, de főleg a kiegyezés után? Megírták a ,,megsemmisítésünket”? Milyen szerepük volt, van hazánk árulóinak a véres kommüntől napjainkig? Az R56 Sörözőben ezekre a fontos kérdésekre kereste a választ Stefka István és Dezse Balázs Domonkos Lászlóval és Szidiropulosz Archimédesszel, akikkel egyetértettünk abban, hogy a lényeg továbbra is a káosz, úgy, ahogy az már az I. világháború idején is volt, amit hasonló okok miatt robbantottak ki. Természetesen a nagyhatalmak sem tévedhetetlenek, szinte mindig kerül egy gikszer, egy hajszál a gépezetbe, ami megakadályozza a törekvéseik hosszú távú sikerét. Ami nekünk Erdély, az a szerbeknek Koszovó
Ami nekünk Erdély, a románoknak Moldova, az oroszoknak a Krím, az Szerbia számára Koszovó. Különleges érzelmek fűzik a szerb nemzetet ehhez a vidékhez, jobban mondva Kosovo poljéhez, azaz Rigómezőhöz. Ezért is áll most a bál balkáni szomszédainknál! A napokban a koszovói kormány arra akarta kényszeríteni a szerb területeken élőket, hogy szerb rendszámtábláikat koszovóira cseréljék. Válaszul a koszovói szerbek utakat zártak le, egyes híradások szerint fegyverek is ropogtak. Ha kicsit visszamegyünk az időben, akkor kiderül, hogy milyen veszélyeket rejt magában egy ilyen konfliktus. „Őtet is” – Ne hagyjuk elfeledni a Délvidéken a magyarságukért legyilkolt tízezreket
Ebben a szörnyű, háborús jelenben különösen emlékeznünk kell azokra, akiket többségükben teljesen ártatlanul elpusztítottak. Még akkor is, ha erről nemhogy beszélni, még írni is nehéz. Mert mit mondjunk arról a két tizenéves lányról, akiket csak azért erőszakoltak és gyilkoltak meg a jugoszláv partizánok, mert néhány évvel korábban virágcsokorral köszöntötték Horthy Miklóst? Mit mondjunk erre a szörnyűségre, amelyet még meghallgatni is alig bír az ember, s a szobában egyszerre fagy le a kérdező és a kérdezett? Mit mondjunk? „Őtet is”. Írás a délvidéki népirtásról és arról, miért kell ezt valahogyan kiírni, kibeszélni „magunkból”.