Pesti Srácok

Előrelépés történt a szerb-koszovói háború idején eltűntek és a lakhelyüket elhagyni kényszerültek ügyében

null

Jelentős előrehaladást sikerült elérni a szerb-koszovói háború idején eltűntek és a lakhelyüket elhagyni kényszerültek ügyében – jelentette ki Miroslav Lajcák, a szerb-koszovói párbeszédért felelős uniós különmegbízott az Aleksandar Vucic szerb elnök és Abdullah Hoti koszovói kormányfő közötti megbeszélést követően, hétfőn.

Lajcák közleményében hangsúlyozta: az "intenzív, és nem mindig könnyű" tárgyalások során a felek eszmecserét folytattak a kisebbségi közösségekre vonatkozó, jogilag kötelező erejű, átfogó megállapodásról, valamint a kölcsönös pénzügyi követelések rendezéséről is.

– tájékoztatatott. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell meghívására a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat rendezése érdekében tartott brüsszeli megbeszélést a különmegbízott előremutatónak nevezte. Rámutatott annak jelentőségére, hogy a felek nyilatkozatban rögzítették: kiemelt fontosságot tulajdonítanak az uniós integrációnak és a brüsszeli vezetésű párbeszéd folytatásának.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Ezt az álláspontot néhány uniós tagország is támogatja. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó 100 százalékos vámot vezetett be a Szerbiából és a Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták. A kapcsolat rendezése mindkét fél számára fontos, csak így tudják ugyanis folytatni a megkezdett uniós integrációt.

A két ország vezetője legutóbb csütörtökön és pénteken folytatott tárgyalásokat, amelyeknek a washingtoni Fehér Ház adott otthont. A megbeszélésen Vucic és Hoti a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendezésében állapodott meg.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.