miroslav lajčák
Az EU egy héten belül megegyezést vár Belgrád és Pristina között
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök március 18-án az észak-macedóniai Ohridban ismét tárgyalóasztalhoz ül, az Európai Unió pedig azt reméli, hogy addigra meg tudnak állapodni a kapcsolat rendezéséről, és alá tudnak írni egy konkrét dokumentumot – jelentette a Koha Ditore című pristinai napilap pénteken.Brüsszel és Washington a szerb–koszovói ellentét enyhítésén dolgozik
Európai uniós és amerikai közvetítők érkeztek Pristinába és Belgrádba, hogy többnapos tárgyalássorozaton enyhíteni próbálják a Szerbia és Koszovó közötti ellentéteket, és megakadályozzanak egy esetleges komoly konfliktust a két ország között.Borrell szerint nem volt előrelépés a Belgrád és Pristina közötti megbeszélésen
Nem volt előrelépés, nem született semmiféle megegyezés a szerb és a koszovói vezetők részvételével tartott brüsszeli megbeszélés során – közölte Josep Borrell, az Európai Bizottság kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó, úgynevezett Belgrád–Pristina párbeszéd ülését követően, csütörtökön.Előrelépés történt a szerb-koszovói háború idején eltűntek és a lakhelyüket elhagyni kényszerültek ügyében
Jelentős előrehaladást sikerült elérni a szerb-koszovói háború idején eltűntek és a lakhelyüket elhagyni kényszerültek ügyében – jelentette ki Miroslav Lajcák, a szerb-koszovói párbeszédért felelős uniós különmegbízott az Aleksandar Vucic szerb elnök és Abdullah Hoti koszovói kormányfő közötti megbeszélést követően, hétfőn.Mégis marad a kormányban az ENSZ migrációs paktumáért felelős szlovák külügyminiszter
Mégis marad tisztségében Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, aki a múlt héten benyújtotta lemondását, mert a pozsonyi törvényhozás elutasította az ENSZ globális migrációs egyezményét. A karrierdiplomata Lajcák, aki szeptemberig az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte, többször is megvédte az elnöklése idején kidolgozott migrációs egyezményt.Lemond a szlovák külügyminiszter az ENSZ migrációs csomagjának elutasítása miatt
Az ENSZ globális migrációs csomagjának parlamenti elutasítása miatt lemond posztjáról Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter - közölte csütörtökön honlapján a szlovák külügyminisztérium. A karrierdiplomata Lajcák, aki szeptemberig az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte, többször is megvédte az elnöklése idején kidolgozott migrációs egyezményt.Szlovákia sem fogja támogatni az ENSZ migrációs csomagját
Szlovákia semmiképpen sem fogja támogatni az ENSZ globális migrációs egyezményét - jelentette be vasárnap Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök Brüsszelben a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós csúcs után.Szijjártó szerint a jövő évi EP-választásokon eldőlhet Európa sorsa
A külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi négyek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséről tárgyalt Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel és Andrej Danko parlamenti elnökkel szerdán Pozsonyban. Szijjártó Péter a találkozók után elmondta, hogy Miroslav Lajcákkal elsősorban a Közép-Európát érő kihívásokról beszéltek.„Összeköttetés” a magyar V4-elnökség jelszava
Elismerően szóltak a visegrádi államok (V4) külügyi vezetői az összeköttetést jelszavául tűző magyar V4-elnökség programjáról, és az állampolgárok mindennapi életében is érezhető együttműködést szorgalmaztak a július 1-jén kezdődött magyar elnökség első, Ausztria, Horvátország és Szlovénia külügyi delegációjával kibővített külügyminiszteri találkozóján, Budapesten.Ajánljuk még

















