Pesti Srácok

„Összeköttetés” a magyar V4-elnökség jelszava

„Összeköttetés” a magyar V4-elnökség jelszava

Elismerően szóltak a visegrádi államok (V4) külügyi vezetői az összeköttetést jelszavául tűző magyar V4-elnökség programjáról, és az állampolgárok mindennapi életében is érezhető együttműködést szorgalmaztak a július 1-jén kezdődött magyar elnökség első, Ausztria, Horvátország és Szlovénia külügyi delegációjával kibővített külügyminiszteri találkozóján, Budapesten.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter ambiciózusnak nevezte a magyar V4-elnökségi programot, amelyet Szlovákia teljes mértékben támogat. Szavai szerint a visegrádi együttműködés munkájában nagyon fontos a pragmatizmus, ezért is összpontosítanak a polgáraik életére vonatkozó gyakorlati kérdésekre, így például a vasúti, energetikai és digitális összeköttetésre. Ez a közép-európai csoport nagyban hozzájárulhat az európai uniós problémák megoldásához - mondta.

Fontosak az észak-déli összeköttetések, együttműködések

Witold Waszczykowski, a lengyel diplomácia vezetője úgy fogalmazott: a V4 olyan csoport, amely a megoldások része akar lenni, a négy ország együttműködése nem áll senkivel szemben. Ő is elismerően szólt a magyar V4-programról, így például a digitalizáció és az innovatív társadalom témájáról. Hangsúlyozta továbbá az észak-déli összeköttetések, együttműködés fontosságát. Jakub Dürr cseh külügyminiszter-helyettes helyeselte, hogy Magyarország az összeköttetést választotta V4-elnöksége jelszavául. A négy közép-európai országnak a mindennapi szinten is meg kell mutatnia együttműködését, az állampolgárokat és a vállalkozásokat is össze kell kapcsolni - mondta.

PestiSracok facebook image

Felértékelődik a V4-es együttműködés

Rendkívüli mértékben felértékelődik a visegrádi és a közép-európai együttműködés, mert a jelenlegi kiélezett helyzetben nőtt a jelentősége annak a józan észre és racionalitásra épülő politikának, amelyet ezek az országok folytatnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A visegrádi csoport (V4) magyar elnökségének első külügyminiszteri találkozója keretében tartott üzleti fórumon Szijjártó Péter kijelentette: Közép-Európa mára az európai kontinens legversenyképesebb és legbiztonságosabb régiójává vált.

Az európai átlag felett

Az ésszerű gazdaságpolitika nyomán a V4 és Közép-Európa gazdasági növekedése meghaladja az európai átlagot, nem véletlenül hívják ezt a térséget Európa növekedési motorjának – mutatott rá. Mint mondta, ésszerű ezeknek az országoknak a migrációs politikája is, ezért az itt élők és az idehozott beruházások is teljes biztonságban vannak.

Gazdasági, biztonsági lehetőségek

Szijjártó Péter úgy vélte,

Közölte: mai találkozójukon a V4-es külügyminiszterek Ausztria, Szlovénia és Horvátország delegációjával kiegészülve olyan témákat tárgyalnak meg, amelyek révén még jobb gazdasági környezetet, kereskedelmi és beruházási feltételeket kínálhatnak. Szó lesz a biztonsági és gazdasági szempontból lényeges Nyugat-Balkán európai integrációjáról, valamint arról a közös politikáról, amelynek célja a biztonság – magyarázta. A külügyminiszter hangsúlyozta:

Ezért arra biztatta a fórumon megjelent üzletembereket, használják ki azt a tényt, hogy a közép-európai országok között jók a politikai kapcsolatok, és viszonyukat nem terhelik olyan nyitott kérdések, amelyek ellehetetlenítenék vagy megnehezítenék a gazdasági kapcsolatokat.

Mindent meg kell tenni a Nyugat-Balkán európai integrációjáért

A nyugat-balkáni térség békéje, stabilitása és Európa biztonsága érdekében mindent meg kell tenni a Nyugat-Balkán európai integrációjáért - mondta Szijjártó Péter.

A visegrádi csoport (V4) magyar elnökségének első külügyminiszterei találkozóján a V4-es külügyi vezetők Ausztria, Horvátország és Szlovénia delegációjával kiegészülve tárgyaltak. A tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter kiemelte:

Viszont ha a Nyugat-Balkán európai integrációs folyamatát nem tudjuk felgyorsítani, akkor súlyos biztonsági kihívásokkal kell szembenéznünk az egész közép-európai térségben - vélekedett a külügyminiszter. Hozzátette: a Nyugat-Balkánon komoly feszültségek alakultak ki, és ha nem tudunk hiteles integrációs forgatókönyvet felmutatni a térség országainak, ezek a feszültségek kontrollálhatatlanná válhatnak.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.