v4-találkozó
Áder János a V4-találkozón: meg kell védeni az EU határait és értékeit
Európára fokozódó migrációs nyomás nehezedik majd a következő hónapokban, években, ezt az Európai Unió nem szemlélheti tehetetlenül, fel kell készülni, és az EU határait, közös értékeit meg kell védeni – mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn Budapesten, a visegrádi csoport (V4) államfői találkozóján.Budapesten értekeznek az illegális bevándorlásról a V4 országok kormányfői
A miniszterelnöki sajtóiroda hétfői közleménye szerint Budapesten tárgyalnak kedden a V4 országok kormányfői a migrációról. A találkozóra a lengyel kormányfő indítványára kerül sor.Kövér László: büszkék lehetnek a visegrádi négyek az együttműködés létrejöttére
Büszkék lehetnek a visegrádi négyek (V4) az együttműködés létrejöttére, a kooperáció az elmúlt harminc év alatt sikertörténetté vált – mondta Kövér László csütörtökön. A konferencián az európai jövőről, az értékekről és érdekekről cserélnek eszmét - mondta az Országgyűlés elnöke, megemlítve, hogy a legutóbbi, informális találkozó óta csak két hónap telt el.Menczer: a V4-ek ma a legerősebb szövetség az Európai Unióban
A visegrádi csoport (V4) ma a legerősebb szövetség az Európai Unióban, nemcsak politikailag, hanem egyre inkább gazdaságilag is – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.Magyarország átveszi a V4 soros elnökségét
A sziléziai Katowicében tárgyalnak ma a visegrádi csoport (V4) miniszterelnökei, a csúcsértekezleten Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök átadja a csoport soros elnökségét Orbán Viktor miniszterelnöknek. A találkozón a magyar és a lengyel miniszterelnök mellett részt vesz a cseh és a szlovák kormányfő, Andrej Babis és Eduard Heger is.Szijjártó: a visegrádi csoport egységes marad minden megosztási kísérlet ellenére
Dacára minden megbontási kísérletnek, a visegrádi csoport egységes marad általánosságban, de ezen belül a migráció szempontjából is, ezt világossá tették egymás között és mások előtt a V4-ek az Európai Unió tagállamainak informális külügyminiszteri találkozóján - közölte Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel telefonon Tallinnból, a találkozó helyszínéről.„Összeköttetés” a magyar V4-elnökség jelszava
Elismerően szóltak a visegrádi államok (V4) külügyi vezetői az összeköttetést jelszavául tűző magyar V4-elnökség programjáról, és az állampolgárok mindennapi életében is érezhető együttműködést szorgalmaztak a július 1-jén kezdődött magyar elnökség első, Ausztria, Horvátország és Szlovénia külügyi delegációjával kibővített külügyminiszteri találkozóján, Budapesten.Az egyiptomi elnök szerint meg kell erősíteni a partnerséget a V4-gyel
A visegrádi négyek (V4) kifejezték elismerésüket és megbecsülésüket Egyiptom elnökének azért a munkáért, amellyel stabilizálni próbálja országa térségét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfők és az egyiptomi elnök keddi budapesti csúcstalálkozóját követő sajtónyilatkozatában.A visegrádi négyek (V4) kifejezték elismerésüket és megbecsülésüket Egyiptom elnökének azért a munkáért, amellyel stabilizálni próbálja országa térségét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfők és az egyiptomi elnök keddi budapesti csúcstalálkozóját követő sajtónyilatkozatában.Ajánljuk még