Pesti Srácok

Lemond a szlovák külügyminiszter az ENSZ migrációs csomagjának elutasítása miatt

null

Az ENSZ globális migrációs csomagjának parlamenti elutasítása miatt lemond posztjáról Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter - közölte csütörtökön honlapján a szlovák külügyminisztérium. A karrierdiplomata Lajcák, aki szeptemberig az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte, többször is megvédte az elnöklése idején kidolgozott migrációs egyezményt.

"Miroslav Lajcák összefüggésben azzal, hogy a szlovák parlament az ENSZ globális migrációs csomagját elutasító határozatot fogadott el, úgy döntött, lemond posztjáról" - írta a döntésről kiadott rövid közleményében a szlovák külügyminisztérium. A határozatot nagy többséggel csütörtökön délelőtt fogadta el a pozsonyi törvényhozás. Abban felszólítják a pozsonyi kormányt, hogy lépjen ki az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából, és utasítsa el azt. Peter Pellegrini szlovák kormányfő üdvözölte a határozat elfogadását.

- közölte a külügyi tárca sajtószóvivője. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerint Peter Pellegrini egyelőre nem kívánta kommentálni Lajcák döntését, arra azután kerít sort, ha az erre vonatkozó javaslatot már kézbesítették neki. Andrej Kiska ugyanígy nyilatkozott.

PestiSracok facebook image

A karrierdiplomata Lajcák, aki szeptemberig az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte, többször is megvédte az elnöklése idején kidolgozott migrációs egyezményt, s már korábban kilátásba helyezte, hogy lemond, amennyiben a decemberi marrákesi találkozón Szlovákia nem vesz részt. Ez utóbbiról - mint azt csütörtökön Peter Pellegrini a határozat elfogadására reagálva bejelentette - jövő hét szerdán hoz döntést a szlovák kormány. "Ígérem, olyan okos döntést hoz a kormány, hogy ezzel kapcsolatban senkinek nem maradnak kétségei" - utalt a döntés várható tartalmára Pellegrini, aki korábban többször is megpróbálta elkerülni, hogy a migrációs egyezménnyel összefüggésben nyíltan szembemenjen Lajcákkal. Robert Kalinák, a legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) volt belügyminisztere ugyanakkor azt nyilatkozta, a kormányfőnek nem kellene elfogadnia Lajcák lemondását. Hasonlóképpen foglalt állást a parlamenti határozat heves ellenzője, Katarína Cséfalvayová, a parlament külügyi bizottságának a Most-Híd vegyes párt által jelölt elnöke.

A pozsonyi törvényhozás által elfogadott határozat kimondja, az ENSZ migrációs egyezménye egy olyan ellentmondásos dokumentum, amely nincs összhangban Szlovákia jelenlegi biztonsági és migrációs politikájával, továbbá felszólítják a kormányt, hogy utasítsa el a migrációs egyezményt és az ország lépjen ki az egyezmény elfogadási folyamatából. A határozatot a kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) a képviselői terjesztették elő, de több ellenzéki párt is bírálta a migrációs egyezményt, illetve azt, hogy Lajcák többször is védelmébe vette azt. Az SNS állítása szerint anélkül tette ezt, hogy erről az álláspontról koalíciós megegyezés lett volna. A határozatot 90 igen szavazattal, 15 nem voks ellenében, 31 tartózkodás mellett, csaknem három napon át tartó vita után hagyta jóvá a 150 fős szlovák törvényhozás. Az ENSZ-egyezményt a szlovákiai politikai spektrum túlnyomó többsége mellett a közvélemény is elutasítja.

Forrás/fotó: MTI