délszláv háború
A hágai legfelsőbb bíróság szerint Hollandia is felelős a srebrenicai mészárlásért
Hollandia részben felelőssé tehető mintegy háromszáz boszniai muszlim haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról – mondta ki a hágai legfelsőbb bíróság pénteken. Szakértők szerint az ítélet nemzetközi jogi precedenst teremthet a békefenntartó műveletekben részt vevő államok érintettségének ügyében.A boszniai soros szerb elnök szerint a srebrenicai népirtás csak egy mítosz
Mítosznak nevezte a srebrenicai mészárlást Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség soros, szerb elnöke pénteken Banja Lukában azon a nemzetközi konferencián, amelyet a boszniai szerb vezetés rendezett a boszniai háború idején Srebrenicában történt eseményekről. A szerb politikus szerint a muszlim bosnyákok igyekeznek mitizálni az 1992-1995-ös boszniai háború utolsó hónapjaiban Kelet-Boszniában történteket. Mint mondta, a bosnyákoknak mindaddig nem jutott eszükbe népirtásról beszélni, amíg Paddy Ashdown, a nemzetközi közösség korábbi főképviselője el nem ültette bennük a gondolatot, hogy az embereknek egy ilyen mítoszra van szükségük.Élete végéig börtönben marad Radovan Karadžić
Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta Radovan Karadžić egykori boszniai szerb elnököt szerdán az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), súlyosítva a háborús bűnök miatt első fokon kiszabott ítéletet. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék három esztendeje negyven év börtönre ítélte Karadžićot az 1992-1995 közötti, csaknem százezer halálos áldozatot követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.Srebrenica miatt ítélte el a szerbeket a távozó ENSZ-főbiztos
Elítélte az ENSZ távozó emberi jogi főbiztosa pénteken a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének a napokban meghozott döntését, amellyel elvetette az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló jelentést. Zeid Raad al-Husszein felszólította a törvényhozókat, hogy vizsgálják felül a határozatot.Srebrenicai mészárlás: ezer áldozat sírhelye még mindig ismeretlen
Az eddig még feltáratlan tömegsírok felfedésére szólította fel a srebrenicai mészárlás elkövetőit Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség soros, bosnyák elnöke szerdán Srebrenicában, a népirtás huszonharmadik évfordulóján. Mint mondta, a több, mint két évtizede elkövetett szörnyűségek után a tettesek lelkiismerete még mindig nem ébredt fel, és máig nem lehet tudni, hogy körülbelül ezer áldozatot hol temettek el.Hágában felmentették, de az ENSZ tíz év börtönre ítélte Vojislav Seseljt
A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), mely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fennmaradó ügyeit.Ajánljuk még