Pesti Srácok

Eltemették a boszniai háború prijedori mészárlásának áldozatait

Eltemették a boszniai háború prijedori mészárlásának áldozatait

Több ezren gyűltek össze Bosznia-Hercegovinából és Európa más országaiból szombaton a boszniai Hambarine településen nyolcvanhat muszlim bosnyák temetésére, akiket a boszniai háborúban történt prijedori mészárlásban szerbek lőttek agyon. A szertartáson megjelent túlélők közül sokan arról számoltak be, hogy máig sem tudják feldolgozni a történteket.

Az eseményen nem jelentek meg a boszniai szerbek képviselői, akik közül sokan ma is vitatják a boszniai szerb csapatok felelősségét az 1992-1995-ös boszniai háború idején elkövetett gyilkosságokban és más atrocitásokban. 1992 augusztusában az északnyugat-boszniai Prijedor környékén, a szerb erők által működtetett gyűjtőtáborok ezerkétszáz horvát és bosnyák foglyát buszokba és teherautókba tuszkolták azzal a magyarázattal, hogy fogolycserére szállítják őket. A Travnik felé tartó gépkocsioszlopot a Vlasic-hegységben megállították, kétszáz férfit leszállítottak a járművekről, majd egy szakadék előtt kivégezték őket. Az ügyben az utóbbi években több bírósági tárgyalást is lefolytattak, és több embert elítéltek, közöttük a prijedori rendőrség a mészárlásban részt vett három egykori tagját.

A boszniai háborúnak körülbelül százezer halálos áldozata volt, az atrocitások miatt több, mint egymillió ember kényszerült elhagyni az otthonát. Bosznia-Hercegovina 2016-ban nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz, ám a máig fennálló etnikai ellentétek nehézségeket gördítenek a csatlakozás útjába.

Forrás: MTI; Fotó:ba.n1info.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.