Pesti Srácok

Hágában felmentették, de az ENSZ tíz év börtönre ítélte Vojislav Seseljt

Hágában felmentették, de az ENSZ tíz év börtönre ítélte Vojislav Seseljt

A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), mely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fennmaradó ügyeit.

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai bíróság 2016 márciusában bizonyíték hiányában a vádpontok mindegyike alól felmentette, majd szabadlábra helyezte Seseljt. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be a verdikt ellen. Az MICT a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökének távollétében hirdette ki a másodfokú ítéletet, melynek értelmében Seselj szabadlábon maradhat, miután több mint tizenegy évet már letöltött korábban az NT börtönében. A hatvanhárom éves politikust bűnösnek találták egyebek mellett a szerbiai horvát népcsoport tagjainak deportálása és üldöztetése miatt, a többi vádpont alól azonban felmentették. Ő korábban mindössze annyit közölt: nem érdekli az ítélet.

Vojislav Seseljt sokan felelősnek tartják a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, neki pedig nagy szerepe volt a toborzásukban, nacionalista gyűlöletbeszédei ugyanis jelentősen hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához. Rossz egészségi állapotára való tekintettel az NT 2014-ben ideiglenesen szabadlábra helyezte Seseljt, aki Szerbiában visszatért a politikai életbe, folytatva a szélsőségesen nacionalista retorikát. Az általa vezetett Szerb Radikális Párt a 2015-ös előrehozott parlamenti választáson a harmadik helyen végzett. A Nemzetközi Törvényszék 1993-ban jött létre, fennállása alatt százhatvanegy ember ellen emelt vádat, közülük nyolcvannégyet ítélt el. Az 1991-1995-ös délszláv háborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók hagyták el otthonukat.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?