Pesti Srácok

A maszkviselés és a védőoltások ellen tüntettek Madridban

null

Nagyjából kétezren skandálták Madridban, hogy a vírus nem is létezik, miközben Spanyolországban naponta több ezer fővel nő a fertőzöttek száma – írja a HVG.

A lap az Euro Weekly News tudósítása alapján azt írja: a legtöbben maszk nélkül, a védőtávolságot figyelmen kívül hagyva skandálták, hogy a vírus nem létezik, illetve hogy ha létezik is, akkor az 5G-vel terjesztik a fertőzést. A spanyol fővárosban több mint 2500-an vonultak az utcára tiltakozva az új szigorítások ellen. Helyszíni beszámolók szerint az emberek a kötelező maszkviselés ellen is felszólaltak, és sokan közülük úgy vélték, a fertőzések számát feltornázzák azért, hogy megnyirbálják a szabadságjogokat. A tüntetésen több közszereplő is felbukkant, például Josep Pámies is, aki a spanyol oltásellenesek egyik szószólója is. A tüntetők szerint a kormány a maszkviselés kötelezővé tételével a szabadságukat korlátozza.

Spanyolországban hétfőn újabb régiókra terjesztették ki az utcai dohányzás tilalmát, és bezárták az éjszakai szórakozóhelyeket is a koronavírus-járvány terjedése miatt. A hétfőn életbe lépett új korlátozások – amelyek egyebek közt rendelkeznek az éjszakai szórakozóhelyek éjféli zárásáról is – Andalúziát, Kasztíliát és Leónt, Galíciát és Kantábriát érintik. Eközben Baszkföld kormányzata egészségügyi vészhelyzetet rendelt el, amelynek keretében a helyi kormányzatnak lehetősége lesz a többi régiónál szigorúbb intézkedéseket hozni annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzések számának hirtelen megugrását.

Nyugat-Európában Spanyolországban van a legtöbb koronavírus-fertőzött, körülbelül 343 ezer. Noha az újonnan fertőzöttek nagy része nem mutat tüneteket, s a halálozási arány is csökkent, az országban körülbelül 100 ezer lakosra az utóbbi két hétben még mindig körülbelül 115 fertőzés jutott. Franciaországban ez a szám 45, az Egyesült Királyságban 19, Németországban pedig csak 16.

PestiSracok facebook image

MTI, hvg.hu ; Fotó: MTI/AP/Andrea Comas

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.