Pesti Srácok

Az iráni biztosítótársaságok nem hajlandóak kártérítést fizetni a lelőtt ukrán utasszállító miatt

Az iráni biztosítótársaságok nem hajlandóak kártérítést fizetni a lelőtt ukrán utasszállító miatt

Nem fognak az iráni biztosítótársaságok kártérítést fizetni a január elején Iránban lelőtt ukrán utasszállító repülőgép ügyében – jelentette ki hétfőn az iráni biztosítótársaságok szervezetének elnöke. A lelőtt repülőgépet ukrán és más európai cégek biztosították, ezért a kártérítés az ő felelősségük, ehhez az ügyhöz iráni biztosítótársaságoknak nincs közük – szögezte le Golam-Reza Szolejmani.

Mint ismert, január 8-án két rakétatalálat ért egy Teheránból Kijevbe tartó Boeing-737 típusú repülőgépet nem sokkal felszállás után. A fedélzeten tartózkodó 167 utasból és a kilencfős legénységből senki sem élte túl a katasztrófát. Az irániak a kezdeti tagadás után beismerték, hogy a repülőt a hadsereg lőtte le véletlenül. Az iráni polgári légi irányítás szerint emberi mulasztás, egy rosszul beállított légvédelmi radar okozta a katasztrófát.

Ukrajna és Irán megegyezett abban, hogy közösen tárják fel a szerencsétlenség összes körülményét, hogy a felelősök ellen eljárás indulhasson, és az áldozatok hozzátartozói kártérítést kaphassanak. Az iráni külügyminisztérium júliusban alapvetően nyitottnak mutatkozott a kártérítés-fizetés iránt, de azt hangsúlyozta, hogy ehhez még számos technikai és jogi kérdést tisztázni kell. Irán intenzív tárgyalásokban áll Kanadával és más országokkal is, amelyek utasai a lelőtt gépen tartózkodtak, és az alapos vizsgálatokat követően kártérítést követelnek a történtekért. Az ukrán gép fekete dobozait Irán nemrég végül Franciaországba küldte elemzésre.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.