Pesti Srácok

Bangóné szerint brrrrrrrrrrutális ínségbe taszítja a családokat a tanévkezdéssel a kormány (Frissítve: reagált a Fidesz!)

Bangóné szerint brrrrrrrrrrutális ínségbe taszítja a családokat a tanévkezdéssel a kormány (Frissítve: reagált a Fidesz!)

Brrrrrrrrrrrrrutálisan nehéz helyzetbe (hejzetbe) hozza a gyermekeket nevelő családokat a közelgő tanévkezdés – olvasta fel kissé enerváltan az MSZP kiáltványát csütörtöki online tájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint az érintettek csak azért nem halnak éhen az iskolakezdés miatt, mert fogyasztói kölcsönöket vesznek fel, túljárva így a tudjukki eszén. Bangóné beszámolt az élelmiszerek árainak brrrrrrrrrrrrrutális emelkedéséről is, ami amúgy a Központi Statisztikai Hivatal nemrég közzétett jelentése szerint a tavalyi, júliusi adatokhoz képest elképesztő, 3,8 százalékos emelkedést mutat. Ez tényleg brrrrrrrrrrrrrrutális. Elképzelhető ugyanakkor, hogy az áremelkedések témakörében, az MSZP módszertanában szerepel a Hatezer Forintos Lángos mítosza is, emellett be kell látnunk azt is, hogy milyen brrrrrrrrrrrrrrrrrrrutális helyzetbe kerülnének a gyermekeiket iskolába küldő családok, ha a kormány nem döntött volna úgy korábban, hogy minden tanulónak alanyi jogon járnak az ingyenes tankönyvek. Bangóné nyilatkozatára reagált a Fidesz, a nagyobbik kormánypárt szerint ha a baloldalon múlna, akkor sem ingyenes tankönyv, sem családi adókedvezmény, sem családtámogatások nem lennének.

Bangóné Borbély Ildikó csütörtöki beszámolója szerint családonként tíz-húszezer forinttal kerül többe az idei tanévkezés, mint a tavalyi (tavaji), ami valószínűleg azt is jelenti, hogy nemcsak az élelmiszerek, hanem a színes ceruzák, vízfestékek és kockás füzetek ára is brrrrrrrrrrrrrutálisan emelkedett. A még inkább brrrrrrrrrrrrrrrrrrutális emelkedésre példa, hogy Bangóné a következő mondatára ez az összeg már elérte a negyvenezer forintot, ami egyúttal azt is jelzi, hogy nyakunkon a brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrutális hiperinfláció. A képviselőnő kijelentette, hogy a magyar családoknak most választaniuk kell aközött, hogy megveszik az iskolai felszereléseket, de a sajátos (salyátos) mondatszerkezet végén mégsem árulta el, hogy mi lenne a másik opció.

Bangóné Borbély Ildikó vizsla figyelmét nem kerülte el az az olcsó trükk, hogy pluszkiadások ellentételezésére a kormány augusztusra hozta elő a szeptemberben esedékes családi pótlék kifizetését, a tömeges csalás része persze a családi adókedvezmény intézménye is. Az MSZP Bangóné hangján azt követelte az Orbán-kormánytól, hogy azonnali hatállyal vezesse be a tizenharmadik havi családi pótlékot, ugyanakkor megmutatták barátságos engedékenységüket, amikor az ultimátum határidejének a következő két és fél hetet jelölték meg, nem vonatkozik ez azonban a családoknak történő átutalásokra, mert azokat még csütörtökön teljesíteniük kell a tudjukkiknek. Bangóné szerint az iskolakezdési támogatás valójában egy brutális sarc, ami természetesen a kormány extrabevétele. A beszámolóból azt is megtudtuk, hogy a koronavírus-járvány – pláne annak várható, második hulláma – miatt bevezetett távoktatás valójában nagyon jól jött a tudjukkiknek, mert a kezdéshez szükséges digitális eszközök árai brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrutálisan megemelkedtek, ami természetesen újabb több százezer magyar család éhhalálát fogja okozni, amennyiben újra tömegesen terjed majd a dögvész. Az MSZP – mint tudjuk – sohasem a konfrontáció, az áskálódás, a gáncsoskodás pártja volt – volt/van/lesz, mint Lenin –, ezt ma Bangóné is bebizonyította, amikor a vészhelyzet megoldásaként brrrrrrrrrrrrrrrutálisan jóindulatú, és konstruktív tanácsot adott Orbán Viktornak: V.A.L.Ó.D.I. M.E.G.O.L.D.Á.S.T. K.E.L.L. A.D.N.I. A. C.S.A.L.Á.D.O.K.N.A.K.

Fidesz: Ha a baloldalon múlna, akkor sem ingyenes tankönyv, sem családi adókedvezmény, sem családtámogatások nem lennének

PestiSracok facebook image

Ha a baloldalon múlna, akkor sem ingyenes tankönyv, sem családi adókedvezmény, sem családtámogatások nem lennének – reagált Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) nyilatkozatára csütörtökön a Fidesz. Ha a baloldalt valóban egy percig is érdekelné a gyermekes családok megélhetése, akkor támogatták volna az eddigi családvédelmi és gazdaságvédelmi intézkedéseket, a családi adókedvezmény bevezetését és bővítését, a kisgyermekes családokat segítő támogatásokat, a devizahitelek eltörlését, az otthonteremtési támogatások bevezetését és az ingyenes tankönyvprogram bevezetését. A baloldal azonban tizedik éve minden családtámogatást elutasít és támad, ha rajtuk múlna, akkor ma sem ingyenes tankönyv, sem családi adókedvezmény, sem családvédelmi intézkedések nem lennének. A baloldal kormányzása alatt is sorozatos megszorításokkal sújtotta a gyermekeseket, elvette tőlük a családi adókedvezményt, devizahitelekbe, eladósodásba taszították őket, duplájára emelték a munkanélküliséget, és hagyták, hogy a piaci szereplők a családok kárára a tankönyvek árán is nyerészkedjenek. A Fidesz-KDNP kormányzása óta egyre bővülnek a családtámogatások, a járvány okozta válság ellenére is növeljük a gyermekesek támogatását, megvédjük a magyar emberek munkahelyét és a szeptemberben induló tanévben már minden általános és középiskolai tanuló ingyen kapja a tankönyvet – olvasható a Fidesz közleményében.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.