Pesti Srácok

Franciaországban meghosszabbítják a szájmaszk viselésének kötelezettségét

null

A francia kormányfő bejelentette kedden, hogy meghosszabbítják a szájmaszk viselésének előírásait a szabadtéri közterületeken, mert a koronavírus terjedésének alakulása "aggasztó".

Jean Castex miniszterelnök Montpellier orvosi egyetemét meglátogatva közölte: a kormány megbízottjainak (prefektus) a feladata lesz, hogy egyeztessék a helyhatóságokkal az intézkedések végrehajtását, és érjék el a maszkok viselésének kiterjesztését a lehető legnagyobb területre. Castex a látogatás során többször is hangsúlyozta az egyének és közösségek felelős viselkedésének fontosságát, miközben azt is kijelentette, hogy a járvány nem terjed ki az ország minden területére. Mint elmondta, egy augusztus 1-jén kiadott rendelete alapján 330 önkormányzat már elrendelte a maszkok viselését bizonyos nagy forgalmú közterületeken, de véleménye szerint ennél sokkal messzebb kell menni.

A fő indoka az, hogy Franciaországban komolyan romlott a koronavírus-helyzet az utóbbi napokban: napi 2000 új fertőzöttet észlelnek az egy héttel korábbi ezer helyett. Mindez nyugtalanító, főként azért, mert "kisebb óvatosság, kisebb fegyelem és kisebb szolidaritás" figyelhető meg, még ha ez nem a többség viselkedése is – közölte.

PestiSracok facebook image

– mondta Castex.

A kormányfő azt is bejelentette, hogy a járványnak szentelt szerdai tanácskozáson elrendelik majd az 5 ezer fősnél nagyobb események szervezésének tilalmát október 30-ig.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.