Pesti Srácok

Gyopáros Alpár: Már majdnem minden település nyert pályázatot a Magyar Falu Programban

Gyopáros Alpár: Már majdnem minden település nyert pályázatot a Magyar Falu Programban

A jogosult települések kilencvenkét százaléka, vagyis majdnem minden település nyert már fejlesztési forrást a Magyar Falu programon keresztül – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten. Gyopáros Alpár sajtótájékoztatóján a 2019-ben indított program 23-24. pályázati körének eredményeit ismertette. A hárommilliárd forint keretösszegű, a közterületek karbantartását szolgáló eszközök beszerzésére négyszáztizenkilenc település nyert támogatást. A pályázat célja a településkép javítása, hogy a kistelepülések megőrizhessék falusias jellegüket.

A kormánybiztos a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: ezt a pályázatot már tavaly is meghirdették, így két év alatt csaknem ezer település jutott fejlesztési lehetőséghez. A támogatást jellemzően traktorok, kisebb munkagépek, fűnyírók, fűkaszák beszerzésére fordítják – tette hozzá. A kétmilliárd forint keretösszegű, óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése című kiíráson 469 település nyert forrást. A támogatásból legfeljebb ötmillió forint értékben vásárolhatnak, újíthatnak fel kültéri játszóeszközöket, de például kerítésépítésre, parkosításra is fel lehet használni az összeget. Ezt a pályázatot szintén kiírták tavaly is, így ennek révén is mintegy ezer település fejlesztését tudták támogatni.

Kérdésre válaszolva a kormánybiztos elmondta: minden évben áttekintik a Magyar Falu Program pályázati rendszerének tematikáját. A népszerű pályázatokat megismétlik, így lehet, hogy jövőre ismét kiírnak hasonló témájú pályázatokat. Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar Falu Programot a kormány tisztán költségvetési forrásokból fedezi. A programot a falvakkal közösen írták és bonyolítják, így valósulhatott meg, hogy az óvodaudvar fejlesztésére kiírt pályázatot – a települések jelzésére – kiegészítették a közterületi játszótér fejlesztésének lehetőségével is, így már olyan települések is pályázhattak, ahol nincs óvoda. A programban mostanáig 8540 nyertes pályázatot hirdettek, amely 2658 települést érintett. A programban további tizennégy döntési kör van hátra – közölte a kormánybiztos, aki szerint a negyvenmilliárd forintos keretből 1300-1500 nyertes pályázat valósítható meg. Gyopáros Alpár hangsúlyozta: még idén meglesz a program tízezredik nyertes pályázata.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.