Pesti Srácok

Hivatalosan is Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelöltje

Hivatalosan is Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelöltje

A Republikánus Párt hivatalosan is Donald Trumpot jelölte az Egyesült Államok elnökének a párt elnökjelölt-állító konvencióján hétfőn az észak-karolinai Charlotte-ban.

Az elnökjelöltséghez a küldöttek 1276 voksára volt szükség, Donald Trump ezt perceken belül megszerezte. Az elnök – az előzetes jelzésekkel ellentétben – személyesen is megjelent az észak-karolinai város konferenciaközpontjában, ahol 50 tagállam mintegy 300 delegátusa van jelen. Lelkes tömeg fogadta, amely azt skandálta: "még négy évet!". Trump – mielőtt még a beszédébe belekezdett volna, így fordult híveihez: "ha tényleg meg akarjátok őrjíteni őket (a demokratákat), akkor mondjátok azt, még 12 évig!".

– szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy reméli, erre a választók is emlékeznek majd november 3-án, a választások napján. Elemzők szerint ezzel egyértelműen arra utalt, hogy demokrata párti kihívója, Joe Biden nem volt jelen személyesen a wisconsini Milwaukee-ban a múlt héten tartott elnökjelölt-állító konvenció egyetlen napján sem. Beszédében Donald Trump hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image
Donald Trump amerikai elnök felszólal az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvencióján az észak-karolinai Charlotte városában 2020. augusztus 24-én, a négynapos esemény kezdőnapján. Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Megköszönve a jelölést, felidézett kormányzata eredményei közül néhányat. Kiemelte az új kereskedelmi megállapodásokat vagy az egészségbiztosítás javítása érdekében tett azon döntést, amellyel rendeleti úton kötelezte a biztosítókat a súlyos betegekkel történő biztosításkötésre is.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy kormányzata idején megteremtették az ország energiafüggetlenségét is. A koronavírus-járványról szólva úgy vélekedett, hogy sok kormányzót "teljesen felkészületlenül" ért a "Kínából érkezett vírus". Trump kijelentette, hogy az Egyesült Államok soha nem lesz szocialista ország. Kiállt a szabad fegyvervásárlás és fegyvertartás mellett, és arra figyelmeztetett, hogy egy demokrata párti kormányzat adót emelne és gyöngítené a rendőrséget. Élesen bírálta a demokratákat, akik szerinte a levélszavazás révén "el akarják lopni" a választást.

Donald Trump amerikai elnök felszólal az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvencióján az észak-karolinai Charlotte városában 2020. augusztus 24-én, a négynapos esemény kezdőnapján. Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

– fogalmazott. Demokrata párti kihívóját, a több évtizede a kongresszusban politizáló és az előző elnök, Barack Obama kormányzatában nyolc éven keresztül alelnök Joe Bident a politikai establishment reprezentánsaként írta le, aki szerinte radikális lett. Mint mondta: Bidennek például elő kellene terjesztenie, hogy kit javasolna alkotmánybírónak, de ezt a listát "nem tudja" összeállítani, mert "a radikális baloldal azt fogja követelni, hogy szuperradikális baloldali, őrült bírákat küldjön a Legfelsőbb Bíróságba". Az elnök álláspontja szerint Biden esetleges megválasztásával "az amerikai álomnak vége lesz". A Ronna McDaniel pártelnök által megnyitott konvenció első napján személyesen megjelent Charlotte-ban Mike Pence alelnök is, akit szintén újrajelöltek alelnöknek. Pence a gazdaság járvány előtti állapotának visszaállítását és a rendfenntartó erőknek nyújtandó erőteljes támogatást ígért.

– mondta az újrajelölt alelnök.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/AP/Andrew Harnik

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.