Pesti Srácok

Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma

Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma

Horvátországban ismét második egymást követő napon döntött rekordot az új fertőzöttek száma – derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovéniában is nőtt a napi új esetek száma.

Horvátországban a testület jelentése szerint az elmúlt 24 órában 255-tel nőtt, és elérte a 7329-et a fertőzöttek száma. Szerdán még 219 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Nem történt új haláleset, így a járvány halálos áldozatainak száma 168 maradt. A betegek közül 127-en vannak kórházban, közülük tizenegyen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 1689 fő, a legmagasabb a járvány kezdete óta. A legtöbb új esetet továbbra is a fővárosban, Zágrábban, illetve Split-Dalmát megyében regisztrálták. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, és a fiatalok a legfőbb terjesztők. Vili Beroš egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén elmondta: az esetek számának emelkedése egyelőre nem terheli túl az egészségügyi ellátórendszert, mert a vírus főleg a fiatalok körében terjed, akiknek enyhék a tüneteik. Hozzátette: ahhoz képest, mennyi turista érkezett az országba, a fertőzöttek száma nem is olyan nagy.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint kedden 43-mal, 2536-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Utoljára április 3-án regisztráltak ilyen mértékű fertőzést az országban. Új halálesetet nem történt, a járvány halálos áldozatainak száma így 129 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 17-en vannak kórházban, közülük kettőt ápolnak intenzív osztályon. Szlovéniában tizedik napja emelkedik az új fertőzöttek száma, a csütörtöki adat rekordmértékűnek számít a második hullámban. A behurcolt fertőzések többsége a népegészségügyi intézet szerint Horvátországból származik, és a fiatalok körében terjed. A kormány délután dönt arról, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára. Azoknak a szlovén állampolgároknak, akik jelenleg Horvátországban tartózkodnak, vasárnap éjfélig haza kell térniük. Azoknak, akik péntektől utaznak a szomszédos országba, kötelezővé teszik a házi elkülönítést. Az elmúlt egy hétben Olaszország és Ausztria is szigorított Horvátországgal szemben. Csütörtökön pedig Németország jelezte, hogy két régiót, Split-Dalmát és Sibenik-Knin megyét "vörös listára" helyezte.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.