Pesti Srácok

Ismét háromszáz fölött az új napi esetek száma Horvátországban

Ismét háromszáz fölött az új napi esetek száma Horvátországban

Ismét meghaladta a háromszázat Horvátországban az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma – derült ki a válságstáb csütörtöki jelentéséből.

Vili Beroš egészségügyi miniszter a csütörtöki kormányülésen elmondta: az elmúlt hetekben az eddigi legtöbb fertőzöttet regisztrálták az országban; a számok nem jók, de a megbetegedések klinikai képe enyhébb, mint a járvány kezdetén volt. A válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 304-gyel nőtt a koronavírusos esetek száma, és elérte a 9192-t. Előzőleg szerdán rekordmennyiségű, 358 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Két új haláleset történt, így a járvány horvátországi halálos áldozatainak száma 177-re nőtt. A betegek közül 194-en vannak kórházban, közülük tizenhárman lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 2420, a legmagasabb a járvány kezdete óta. A legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták: előbbiben 68, utóbbiban 109 embernél mutatták ki a koronavírust. A válságstáb új korlátozásokat vezetett be Dubrovnik-Neretva megyére: az esküvőkön és temetéseken legfeljebb ötven, más magánjellegű összejöveteleken pedig legfeljebb húsz ember vehet részt. A vallási és más hasonló összejöveteleken nyitott ég alatt is be kell tartani a távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat, zárt tértben pedig kötelező a szájmaszk viselése. A testület hasonló, valamivel szigorúbb korlátozásokat vezetett be a múlt héten Split-Dalmát megyére. Dubrovnik-Neretva megyében az aktív betegek száma 72 fő, szemben Split-Dalmát megyével, ahol ez a szám 734 fő.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint szerdán 33-mal, 2755-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 133 maradt. A diagnosztizált betegek közül 23-an vannak kórházban és senkit nem ápolnak intenzív osztályon.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.