Pesti Srácok

Ismét összeült a szíriai alkotmányozó bizottság

Ismét összeült a szíriai alkotmányozó bizottság

Megkezdődött az ENSZ égisze alatt a szíriai alkotmányozó bizottság harmadik ülése hétfőn Genfben.

A damaszkuszi kormány főtárgyalója, Ahmed Kuzbari, illetve az ellenzéki Hádi al-Bahra egyelőre nem nyilatkozott a világszervezet székháza előtt összegyűlt újságíróknak. Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja a hét végén több résztvevővel találkozott, pénteken pedig a sajtónak azt mondta, noha a genfi egyeztetések önmagukban nem jelentenek megoldást az arab országban dúló konfliktusra, a tárgyalás a megfelelő irányba tett lépés.

Az alkotmányozó bizottságot az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2015-ben elfogadott, 2254-es számú határozata hívta életre, amelynek értelmében Szíriában fél éven belül egységkormányt kell alakítani, egy új alaptörvényt kell kidolgozni, továbbá másfél éven belül parlamenti és elnökválasztást kell tartani a világszervezet felügyelete alatt. A bizottság az ellenzék, a civil társadalom és a Bassár el-Aszad vezette damaszkuszi kormány képviselőiből áll, összesen 150 tagú. A felek először tavaly októberben ültek asztalhoz Genfben, a tárgyalások azonban a november végén megrendezett második fordulón zátonyra futottak. A nézeteltérés egyik fő oka a terrorizmus elleni küzdelem alapelvéről szóló szöveg megfogalmazása volt, mivel a két fél eltérően gondolkodik arról, hogy mit jelent a terrorista tevékenység szíriai földön, és a damaszkuszi rezsim az ellenzékhez köthető számos csoportot terroristaként tart számon. A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban – a sajtóban rendszeresen megemlített adatok szerint – már több mint 380 ezren haltak meg.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."