Pesti Srácok

Kamala Harris hivatalosan is a Demokrata Párt alelnökjelöltje lett

Kamala Harris hivatalosan is a Demokrata Párt alelnökjelöltje lett

Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltállító konvencióján szerda este a párt "nagyágyúi" mondtak beszédet, és hivatalosan is Kamala Harris lett az alelnökjelölt.

A Kerry Washington színésznő által vezetett virtuális rendezvény a konvenció előző napjaihoz hasonlóan filmbejátszásokat villantott fel, és megszólalási lehetőséget adott civileknek is. A rendezvény legfontosabb szereplője Kamala Harris volt, aki utolsóként beszélt, és elfogadta az alelnökjelöltséget. Rövid beszédet mondott Hillary Clinton volt külügyminiszter, aki a demokraták elnökjelöltje volt 2016-ban, Nancy Pelosi házelnök, Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, aki korábban Biden vetélytársaként versenyben volt a párt elnökjelöltségéért, és Barack Obama volt elnök is. Eltérő mértékben ugyan, de valamennyien bírálták Donald Trump jelenlegi elnököt. A bírálatokkal a legtakarékosabb – elemzők szerint – Hillary Clinton volt; a legélesebben Barack Obama, majd Kamala Harris fogalmazott. A lakásában rögzített videoüzenetben Clinton azt állította: Donald Trumpnak megvolt a lehetősége a bizonyításra, de nem lett sikeres.

– mondta. Utalva a saját, négy évvel ezelőtti választási vereségére, szavazásra buzdította az amerikaiakat.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti politikusainak célkitűzéseiről beszélt: arról, hogy szeretnék elérni az egészségügyi ellátás költségeinek és a gyógyszeráraknak a csökkentését, Amerika infrastruktúrájának újjáépítését és a Minneapolisban májusban rendőri intézkedés közben meghalt afroamerikai George Floydról elnevezett új rendőri törvény megszavazását. Pelosi az amerikai megújulás akadályának többször is Donald Trump elnököt és Mitch McConnellt, a szenátus republikánus frakciójának vezetőjét minősítette. Elizabeth Warren szenátor sokat foglalkozott a koronavírus-járvánnyal, és azt hangoztatta, hogy Trump kudarcot vallott a járvány kezelésében. Tudatlannak és hozzá nem értőnek nevezte az elnököt, aki szerinte veszélyt jelent az országra.

– mondta Trump járványkezeléséről Warren. Barack Obama, aki a beszédét Philadelphiában, az amerikai függetlenségi harc múzeumában rögzítette, szinte csakis Trumpot bírálta. Kiemelten foglalkozott ő is a járvánnyal.

– mondta Obama. A volt elnök úgy vélekedett, hogy a mostani választások tétje az amerikai demokrácia sorsa. Szavazásra buzdította az amerikaiakat, és azzal vádolta meg Donald Trumpot és híveit, hogy meg akarják nehezíteni a voksolást. Különösen a fiatal választókat nógatta.

– mondta, majd hozzátette:

A videofelvételről készült képen Kamala Harris kaliforniai szenátor, Joe Bidennek, a demokraták várható elnökjelöltjének alelnökjelöltje videokonferencia keretében mond beszédet a demokraták négynapos elnökjelöltállító konvenciójának első napján 2020. augusztus 17-én. Fotó: MTI/EPA/Democratic National Convention

KAMALA HARRIS SZERINT NEM RÓLUK, HANEM AZ EMBEREKRŐL VAN SZÓ

Kamala Harris, miután a családjáról beszélt, és azt mondta, hogy számára ez a legfontosabb, hangsúlyozta, hogy olyan Amerikát képzel el, ahol a közösség szeretetteljes, mindenkit befogad, függetlenül attól, hogy néz ki, honnan jött és kit szeret. Leszögezte, hogy olyan országot szeretne, ahol az emberek ugyan nem minden részletkérdésben értenek egyet, de az alapértékekben igen. Majd viszonylag hosszan Trumpot bírálta, elsősorban a járvány miatt.

– szögezte le. Harris hozzáfűzte:

Fontosnak nevezte a rasszizmus elleni harcot, és azt mondta:

Harris közölte, hogy az amerikaiak előtt álló út nem lesz könnyű, de azt ígérte, hogy elnökként és alelnökként merészen és tisztességesen fognak cselekedni.

– mondta. Leszögezte, hogy olyan elnököt kell választani az ősszel, aki "valami mást, valami jobbat" hoz, és összefogja, egyesíti az amerikaiakat. "Meggyőződéssel, reménnyel és bizakodással teli küzdelmet" kért az amerikaiaktól, hogy az őszi választásokon a demokraták győzni tudjanak.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/D. Ross Cameron

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.