Pesti Srácok

Karácsony felelőssége ismét terítéken a Pesti úti idősotthon ügyében

null
Fotó: Horváth Péter Gyula

Akár Karácsony Gergely büntetőjogi felelőssége is felmerülhet a Pesti úti Idősek Otthonában történt megbetegedések és halálozások miatt, mondta Futó Barnabás ügyvéd a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Futó, akinek egyik ügyfelének hozzátartozója halt meg az intézményben azt szeretné megtudni, hogy ki vagy kik a felelősek azért, hogy ilyen sok ember – minden tizedik ember Magyarországon – itt, ebben az intézményben halt meg.

Az ügyvéd emlékeztetett, korábban eljárás úgy indult ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt a Pesti úti idősotthonban bekövezett nagy számú halálozás miatt.

– vélekedett Futó.

PestiSracok facebook image

Ez pedig már egy másik bűncselekmény – tette hozzá az ügyvéd, aki a felelősségvállalás kapcsán elmondta, hogy bár felmerülhet Karácsony Gergely felelőssége is az ügyben, de további vizsgálat szükséges a megnyugtató lezáráshoz.

Forrás: HírTv; Fotó:Horváth Péter Gyula/PS