Pesti Srácok

Karácsony orrára koppintott a Közbeszerzési Hatóság az elhibázott Lánchíd-tender miatt

Karácsony orrára koppintott a Közbeszerzési Hatóság az elhibázott Lánchíd-tender miatt

A Közbeszerzési Hatóság (KH) szerint a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást – közölte a hatóság. A főpolgármester Facebook–bejegyzésében a KH-t „kormányzati hatóságnak” nevezte és igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha politikai okokból dobták volna vissza a dokumentációt. A KH azonban nem kormányzati szerv, 25 éve független államigazgatási intézményként tevékenykedik.

A KH megalapozatlannak nevezte a „sajtóban megjelent kifogásokat”, hangsúlyozva, hogy a jogszabályok betartása nem választás kérdése. A törvényi előírások a közbeszerzések szereplőire ugyanúgy kötelezőek, mint a hivatalra. A KH az eljárás feltételrendszerébe nem is szól bele, de céljának tekinti, hogy a kiírások megfeleljenek a törvényes követelményeknek – tették hozzá. Hangsúlyozták, hogy az előírható referencia-követelmény időbeli korlátait jogszabály határozza meg. A főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet - írták a közleményben. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.

Független intézmény

A KH – mint fogalmaztak – nem kormányzati szerv, 25 éve független államigazgatási intézményként végzi a tevékenységét, és gyakorolja a törvényben rögzített hatáskörét. Ennek megfelelően a hirdetmények ellenőrzése is a kötelező feladatai közé tartozik az eljárást megindító felhívásoknál. Az ajánlatkérő felelőssége a szabályos felhívás, a hatóság jogsértő rendelkezés esetén akár többször is hiánypótlási felhívást küld – írták. Hozzátették, hogy a KH tavaly 25 117 hirdetménynél 25 210 hiánypótlási felhívást küldött, vagyis a Lánchíd felhívásához kapcsolódó hatósági döntés nem egyedi eset.

PestiSracok facebook image

Karácsony hárítja a felelősséget

Karácsony Gergely főpolgármester kedden azt közölte, a főváros nem ért egyet a Közbeszerzési Hatóság döntésével, mert a referenciaidőszak korlátozása alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét. A főpolgármester Facebook–bejegyzésében a KH-t „kormányzati hatóságnak” nevezte. Hozzátette, hogy az előírásokat beépítik a kiírásba, de szerinte az eredeti kiírás jogilag megalapozott.

Forrás: MTI/Fotó:Horváth Péter Gyula - PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.