Pesti Srácok

Keményen odaszúrt az EMMI: Rendkívül káros a vírusszkeptikusok és az oltásellenesek tevékenysége

Keményen odaszúrt az EMMI: Rendkívül káros a vírusszkeptikusok és az oltásellenesek tevékenysége

Kemény hangvételű közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amelyben egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, mennyire károsnak ítélik meg a vírusszkeptikus és oltásellenes tevékenységet.

– írta az MTI-hez eljuttatott közleményében az EMMI. Ebben kiemelték: mindez annak köszönhető, hogy a kormány időben hozta meg a korlátozó intézkedéseket, valamint a kórházak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti folyamatos együttműködés zökkenőmentessége is nagy szerepet játszott a magyar lakosság fegyelmezettsége mellett. Úgy fogalmaznak: míg Olaszországból, Franciaországból, Spanyolországból, Nyugat-Európa több országából tömeges megbetegedésekről, az intenzív kezelésre szorulók lehetetlen helyzetéről szóltak a hírek, addig hazánkban megnyugtatóan sikerült ellaposítani a járványgörbét. A COVID-19 lefutásának kedvező alakulása lehetővé tette az egészségügy fokozatos újranyitását, az élet normalizálását, ugyanakkor fenntartva a legfontosabb közösségi megelőzési előírásokat. Jelen pillanatban ennek betartására helyezik a hangsúlyt. Mint írják, ezért hangoztatják folyamatosan, hogy csak egészséges, tüneteket nem mutató emberek álljanak munkába.

PestiSracok facebook image

– fogalmaznak a közleményben. Hangsúlyozták: az életkorhoz kötött kötelező védőoltások terén Magyarország évtizedek óta nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket tud felmutatni, országunkban 99,6–99,9%-os az átoltottság. Az eddigi 12 védőoltás mellett kötelezővé és ingyenessé tették a bárányhimlő elleni védőoltást. A minisztériumi közlés szerint az Európai Unióban nincs még egy olyan ország, amely hazánkhoz hasonlóan, a fertőző betegségek ilyen széles körére kiterjedően, és kötelező rendszerben, az állam által finanszírozott formában biztosítaná a gyermekek, illetve a lakosság számára a védőoltásokat. A ráfordított költség pedig az állam befektetése a jövő generáció egészségébe.

– írják a közleményben, hozzátéve: az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkötelezett abban, hogy megvédje és megtartsa a magyar emberek egészségét, és elhatárolódik minden olyan törekvéstől, amely megpróbálja kétségbe vonni a védőoltások hasznosságát.

Forrás: MTI/OS; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.