Pesti Srácok

Kiskorú lányokat futtató bűnszervezetet kapcsolt le a rendőrség Budapesten

null

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói gyermekprostitúció kihasználása és más bűncselekmények miatt vett őrizetbe öt embert a belvárosban – írja a police.hu. Közleményük szerint a banda 2017-től szervezett be kiskorú lányokat, akik pénzért szexuális szolgáltatást nyújtottak a főváros sűrűn látogatott utcáin, szórakozóhelyein és különböző hotelekben.

A police.hu arról ír, hogy a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói egy életveszélyt okozó testi sértés ügyében folytattak nyomozást, amikor olyan információk merültek fel, hogy az ügy egyik érintettje a jövedelmét fiatal lányok futtatásából szerzi. A nyomozók prostitúció elősegítésének gyanúja miatt kezdtek nyomozni. A széleskörű nyomozati munka eredményeként a rendőrök feltérképezték a 19 éves B. Alex kapcsolatait, így látókörükbe került a férfi testvére és egyik barátja is. A nyomozás adatai szerint a 22 éves B. Attila és a 20 éves L. Tamás szintén részt vettek abban, hogy kiskorú lányokat szervezzenek be azért, hogy Budapest belvárosában szexuális szolgáltatást nyújtsanak felnőtt férfiaknak.

A két testvér, valamint L. Tamás a gyanú szerint 2017 októberétől szerveztek be kiskorú lányokat, akik ezt követően pénzért szexuális szolgálatatást nyújtottak a főváros sűrűn látogatott utcáin, szórakozóhelyein és különböző hotelekben. A három férfi a lányok futtatójaként felhajtotta a kuncsaftokat, majd nagy arányban részesültek a pénzből, amit a lányok a szexuális szolgáltatásért kaptak. ​A nyomozás adatai alapján az is kiderült, hogy a férfiak néhány lányon keresztül kábítószert is kínáltak a "kuncsaftoknak", sőt, a lányok töltötték be a futár szerepét is, hogy a kábítószerhez hozzájussanak. A nyomozók megállapították, hogy B. Alexnek az általa koordinált tevékenységben S. Eszmeralda is segített; a nő szintén lányokat szervezett be a prostitúcióba, továbbá találkozókat szervezett, ahova időnként ő maga szállította a fiatal lányokat, akiket tanácsokkal és szükséges eszközökkel is ellátott. S. Eszmeralda olykor a szexuális tevékenységben is aktív szerepet vállalt, illetve a partnerek részére kábítószert is értékesített. A szexuális szolgáltatáson felül olykor szintén kábítószert adott el a partnereinek B. Marianna is. ​

A három férfit és a két nőt a budapesti rendőrök csütörtök reggel elfogták. B. Alexet háromrendbeli gyermekprostitúció kihasználása bűntett, egyrendbeli 18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel készítése bűntett, kétrendbeli kitartottság bűntett, valamint kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, B. Attilát egyrendbeli prostitúció elősegítése bűntett, egyrendbeli kitartottság bűntett, valamint kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, L. Tamást egyrendbeli prostitúció elősegítése bűntett és egyrendbeli kitartottság bűntett miatt, S. Eszmeraldát prostitúció elősegítése bűntett és kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, továbbá B. Mariannát kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. ​​Az illetékes bíróság B. Alex és B. Attila letartóztatását elrendelte, L. Tamásnak, S. Eszmeraldának, valamint B. Mariannának pedig bűnügyi felügyeletét rendelte el.

PestiSracok facebook image

Forrás: police.hu; Vezetőkép: MTI (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.