Pesti Srácok

Lapítanak a baloldali művészek, nem szisszennek fel Gyurcsány fenyegetőzése miatt

Lapítanak a baloldali művészek, nem szisszennek fel Gyurcsány fenyegetőzése miatt

Baloldali színészek, rendezők véleményét firtatta az Origo azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnökét a közelmúltban.

Portálunk is beszámolt róla, hogy a kommunista diktatúra időszakát idéző módon fenyegette meg a bukott miniszterelnök az egyik legnagyobb magyar művészt, a Kossuth- és Mejerhold-díjas Vidnyánszky Attilát. Gyurcsány azt írta a Facebookon: földönfutóvá teszi a neves művészt minden értelemben. Az Origo megkeresett több baloldali, aktívan politizáló színészt és rendezőt is, hogy kiderítse, hogyan értékelik Gyurcsány szavait.

– így reagált a Vidnyánszky Attila földönfutóvá tételéről szóló Gyurcsány-mondatra vonatkozó kérdésre Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) osztályvezető tanára, aki aktív és aktív baloldali közszereplő is. Fullajtár ingerülten reagálta le a sajtó érdeklődését. A portál beszámolója szerint a feszült beszélgetés végén végül annyit mondott: "abszolút" elhatárolódik Gyurcsány szavaitól. Nagy Ervin mindössze annyit mondott, hogy távol tartja magát a politikától, ezért nem nyilatkozik bővebben Gyurcsány Ferenc kijelentéseitől. Ehhez a "távoltartáshoz" az is hozzá tartozik, hogy tavaly decemberben például minősíthetetlenül gyalázta Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét a színházi törvény kapcsán – jegyzi meg a hírportál.

PestiSracok facebook image

Schilling Árpád relativizálta Gyurcsány szavait

Schilling Árpád, aki az utóbbi években Franciaországban él azt állította, hogy

– nyilatkozta Schilling az Origónak.

A portál rávilágított, hogy Schilling pontatlanul, félreértelmezve idézte Vidnyánszky Attila szavait. A Magyar Teátrumi Társaság elnökeként a 2010-es választás után egy évvel szó szerint a következőt mondta:

Schilling még azt is hozzátette, hogy

Újabb hasonlattal relativizálta Gyurcsány döbbenetes mondatait: Schilling szerint a szexuális zaklatási ügybe mélyen belesüllyedt Katona József Színházat zaklatószínháznak nevezni ugyanaz, mint valakit vagyonelkobzással fenyegetni – jegyzi meg az Origó cikkében. Elérte a portál Jordán Tamást, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját, a Nemzeti Színház korábbi főigazgatóját is, aki nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseikre.

Forrás: Origó; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.