Pesti Srácok

Lövöldözés Bejrútban, kormányzati épületeket ostromolnak a tüntetők, egy rendőr meghalt

null

Tömeges zavargássá fajult Bejrútban szombaton a kormányellenes tüntetés, a feldühödött tüntetők kormányépületeket ostromolnak, közöttük a környezetvédelmi minisztériumot, a libanoni bankszövetség székházát és az energetikai minisztériumot.

A parlament épülete előtt tűz ütött ki, lövöldözésről is érkeztek hírek, de a parlamenti őrség tagadta ezeket. A tüntetők előzőleg megostromolták a külügyminisztérium épületét, amelyet a forradalom főhadiszállásának nyilvánítottak. Bejrút belvárosában összecsapások zajlanak a tüntetők és a biztonsági erők között. Egy rendőrségi szóvivő szerint egy rendőr életét veszítette, az áldozat őt üldöző tüntetők elől menekült, és belezuhant egy liftaknába. A kormányellenes tiltakozásokon kirobbant erőszak miatt a helyi vöröskereszt száztizenhét sebesültet látott el a helyszínen, ötvenöt embert pedig kórházba kellett vinni. A külügyminisztérium épületét nyugalmazott katonatisztek vezetésével tiltakozók rohamozták meg, és az épületet a forradalom főhadiszállásának nyilvánították, majd onnan szólították fel a tiltakozókat, hogy foglalják el az összes minisztériumot. Szombaton este az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy a külügyminisztériumból a hadsereg kiszorította a behatolókat.

A tiltakozásokat az váltotta ki, hogy kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több, mint kétezer-hétszáz tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, legkevesebb százötven ember meghalt, hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. Megkezdődött az egymásra mutogatás, a hatóságok tizenkilenc embert őrizetbe vettek, közöttük a bejrúti kikötő és a vámhivatal vezetőjét. Huszonegy embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Libanon már a keddi robbanás előtt is hónapokon át forrongott: 2019 ősze óta hatalmas tüntetések voltak országszerte, az ország gazdasága és a libanoni font értéke mélyrepülésbe kezdett, és a tömegek követelték az általuk a válságért felelősnek tartott politikai elit távozását.

A zavargások miatt az Egyesült Államok bejrúti nagykövetsége is közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy az Egyesült Államok támogatja az emberek békés tiltakozáshoz való jogát, és minden felet felszólított, hogy tartózkodjanak az erőszaktól.

PestiSracok facebook image

– írta a nagykövetség.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.