bejrút
Légicsapásban megölték Száleh Arúrit, a Hamász kettes számú vezetőjét
Egy drónnal végrehajtott légicsapásban Izrael végzett kedden Száleh Arúrival, a Hamász második legmagasabb rangú vezetőjével Bejrút egyik déli elővárosában – közölték libanoni és palesztin biztonsági források.GEOrgPOLITIKA – A Hamász hazugsággal vádolja Izraelt
Hiába mutatta be az izraeli hadsereg a bizonyítékokat, hogy a rakétát a Gázai övezet területéről lőtték ki, és a kórház felett a rakétában egy kisebb robbanás keletkezik, majd lezuhan, ezt a radikálisok hazugságnak és manipulációnak nevezik. Az esetről videót is bemutattak, valamint az Iszlám Dzsihád és a Hamász közt folytatott rádiózás is azt bizonyítja, hogy a fegyvert a palesztinok és nem Izrael lőtte ki. A drónfelvételeken sem látható a tipikus kráter, amelyeket az izraeli fegyverek okoznak, hanem egy robbanás és tűz jelei. Egyes katonai szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a rakétát a Vaskupola vagy a Patriot elhárító egysége semmisítette meg a kórház felett és ezért zuhant le, de a hajtómű meghibásodása sem kizárt. A palesztinok 471 halottról beszélnek – ezt a számot már több nyugati hírügynökség is átvette.GEOrgPOLITIKA – „Minden Hamász-tag egy halott ember”
Ez nem más, mint az izraeli kormány fenyegetése a terrorszervezet tagjainak. Az újonnan formált vészhelyzeti kormány bejelentette, hogy végleg leszámol a radikális, palesztin szervezettel. Izrael 75 éves fennállása óta ez volt a legkomolyabb és a legnagyobb civil veszteségekkel járó támadás az állam ellen. A terroristák brutalitása mindenkit sokkolt, főleg, amikor felfedezték a kibucban lemészárolt 150 ember, köztük sok gyermek lefejezett holttestét.Molotov-koktélt dobtak Svédország bejrúti nagykövetségének épületére
Molotov-koktélt dobtak Svédország bejrúti nagykövetségének épületére, az elkövető elmenekült, az incidensben senki nem sérült meg – közölték svéd diplomáciai források csütörtökön.Fegyveres férfi ejtett túszul több embert egy libanoni bankfiókban, a megtakarítását követeli – Frissítés: véget ért a túszdráma
Ismeretlen fegyveres több embert túszul ejtett Bejrút egyik bankfiókjában. Helyszíni beszámolók szerint a férfi a bank által befagyasztott megtakarításait követelte, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja magát, ha nem kapja meg a pénzt. A túszdráma végül hat órán át tartott; az elkövető rendőri kísérettel elhagyta az épületet.Szijjártó Péter Bejrútban: Magyarország számára fontos a Közel-Kelet békéje
Magyarország számára kiemelten fontos a Közel-Kelet békéje és stabilitása, ez pedig elképzelhetetlen anélkül, hogy Libanonban béke és nyugodt fejlődés legyen, ezért az Európai Uniónak nem bírálnia, hanem támogatnia kell az országot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Bejrútban.Tüntetésen követelték Libanonban a bejrúti robbanás felelőseinek elszámoltatását
Libanonban tüntetők százai csaptak össze a hadsereggel az elnöki palotánál egy kormányellenes megmozduláson szombaton.Egy hónappal a bejrúti robbanás után is lehetnek túlélők a romok alatt
Életjeleket véltek felfedezni a romok alatt Bejrútban a mentők csütörtökön, egy hónappal a hatalmas robbanás után – adta hírül a NNA libanoni hírügynökség.ENSZ-tisztségviselő: Libanont éhínség fenyegeti a bejrúti robbanás után, ha a világ nem segít
A libanoni lakosságot az éhínség fenyegeti, ha a nemzetközi közösség nem nyújt megfelelően hatékony segítséget az országnak az augusztus elején bekövetkezett, hatalmas erejű kikötői robbanás után – mondta pénteken, Genfben az ENSZ egyik illetékes tisztségviselője.Ajánljuk még