Pesti Srácok

Fegyveres férfi ejtett túszul több embert egy libanoni bankfiókban, a megtakarítását követeli – Frissítés: véget ért a túszdráma

Fegyveres férfi ejtett túszul több embert egy libanoni bankfiókban, a megtakarítását követeli – Frissítés: véget ért a túszdráma

Ismeretlen fegyveres több embert túszul ejtett Bejrút egyik bankfiókjában. Helyszíni beszámolók szerint a férfi a bank által befagyasztott megtakarításait követelte, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja magát, ha nem kapja meg a pénzt. A túszdráma végül hat órán át tartott; az elkövető rendőri kísérettel elhagyta az épületet.

Helyi sajtóforrások több lövésről is beszámoltak, sebesültekről nem érkezett hír, a rendőrség mellett katonák is a helyszínre érkeztek. A libanoni betétesek társasága Twitteren azt közölte, hogy a túszejtő 209 ezer dollárt (80 millió forint) helyezett el a bankban három éve, közvetlenül a gazdasági válság kezdete előtt, és azóta csak 1000 (386 ezer forint) dollárhoz jutott hozzá ebből az összegből. A helyszínen van a társaság elnöke, Haszan Muganíje is, aki szintén tárgyalt a túszejtővel. A mintegy hat órán át tartó tárgyalások végül eredményre vezettek és a férfi feltartott kézzel, rendőri kísérettel hagyta el a helyszínt. A libanoni vöröskereszt tájékoztatása szerint a túszok közül senki sem sérült meg.

Libanonban három éve tart az a súlyos gazdasági pénzügyi és szociális válság, amelynek következtében a bankok szigorúan korlátozzák az állampolgárok által felvehető készpénz mennyiségét. A nemzeti valuta mintegy 90 százalékkal leértékelődött. Januárban már történt hasonló eset, amikor egy kávézó tulajdonosa egy kelet-libanoni bankfiókban 50 ezer dollárhoz (19 millió forint) jutott hozzá, miután túszul ejtette a fiók alkalmazottait, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.