Pesti Srácok

Meghalt az a siklóernyős, akit a mentésére érkezett helikopter fújt le a fáról

null

Meghalt az a siklóernyős, aki egy magas fa tetején akadt fent vészleszállás közben júliusban Vértesszőlősnél, majd az akkor még sértetlen pilótát a mentésére érkezett honvédségi helikopter rotorszele fújta le a fáról, amitől a fiatalember életveszélyesen megsérült – írta az Index. A sportoló életéért két órán át küzdöttek a helyszínen az amúgy a mentőakcióra már korábban kivonult mentők, mire szállítható állapotba tudták hozni. A katonák nehezen értelmezhető beavatkozása miatt egy mentőtiszt is súlyos sérüléseket szenvedett.

Az Index korábbi beszámolója szerint a pilóta siklóernyője meghibásodott, ezért a tartalékkal szállt le, miközben a vele kötelékben repülő társának jelezte, hogy valószínűleg fenn fog akadni a fákon. A landolás sikerült, a rutinos fiatalember sértetlenül végrehajtotta a manővert, majd lejjebb mászott és a vastagabb ágak között megpihenve jelezte, hogy jól van, várja a segítséget. Társával folyamatos kapcsolatban volt telefonon, közben sorban megérkeztek a helyszínre a mentők, légimentők és a tűzoltók is. A szerencsétlenül járt férfi társának bevonásával ötletbörze kezdődött, az ugyancsak gyakorlott pilóta azt javasolta, hogy alpinista technikával, alulról felmászva szabadítsák ki a férfit. Ennek szakszerű előkészítése néhány órát vett volna igénybe, a fán rekedt sportoló is tisztában volt ezzel, számított is rá. A földön lévők hamarosan megdöbbentek, hogy a 112-es segélyhívás alapján megjelent a Magyar Honvédség Mi-8-as helikoptere, amely alkalmatlan egy hasonló mentőakcióra. A helikopter a fa fölé szállt, majd a gép hatalmas rotorszele eltörte a fát, a pilóta pedig tizenöt-húsz métert zuhant, miközben a lezuhanó ágak egy mentőtisztet is súlyosan megsebesítettek.

A szemtanúk beszámolói alapján érthetetlen, hogy mit akart a Mi-8-as legénysége, amikor kilógattak egy kötelet a gépből, de egyik pilóta sem láthatta, hogy a bajba került fiatalember hol van, milyen állapotban van, és az is érthetetlen, hogy miképp akarták áthúzni a lombokon az ágakra tekeredett siklóernyővel együtt. Az Indexnek a mentésben résztvevő szakemberek elmondták, hogy ha 112-es segélyhívás fut be a központba azzal, hogy valaki fán, vagy valamilyen magas helyen rekedt, akkor az eljárási protokoll része, hogy a honvédség Mi-8-asa is részt vesz az akcióban annak ellenére is, hogy korábban már sodortak hasonló módon életveszélybe egy sérült túrázó segítségére siető mentőcsapatot. Azt egyelőre nem tudni, hogy a vértesszőlősi tragédia miatt indult-e hivatalos vizsgálat.

Forrás, fotó: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.