Pesti Srácok

Mike Pence hivatalosan is az amerikai republikánusok alelnökjelöltje lett

null

Az eddigi amerikai alelnök, Mike Pence hivatalosan is a republikánusok alelnökjelöltje lett elnökjelölt-állító konvenciójukon, szerdán.

Pence mondta el a konvenció záróbeszédét a Baltimore melletti Fort McHenry erődnél, amely szimbolikus hely az amerikaiak számára: itt zajlott le 1814-ben az a csata, amelyben a britek vereséget szenvedtek. Ez a csata ihlette meg az amerikai himnuszt. Pence záróbeszéde után a kivilágított erődnél személyesen is megjelent Donald Trump amerikai elnök és a first lady, Melania Trump. A jelöltséget elfogadó beszéd bevezetőjében Mike Pence felidézte a kormányzat eddigi sikereit: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzését, az amerikai űrhaderő létrehozását, a gazdasági eredményeket.

– mondta Pence, megjegyezve, hogy a demokraták múlt heti elnökjelölt-állító konvencióján Joe Biden elnökjelölt és a többi felszólaló nem fejtette ki a párt gazdasági programját. Felidézte, hogy Bernie Sanders vermonti szenátor azt mondta: Biden személyében az Egyesült Államok eddig volt legliberálisabb elnöke kerülne a Fehér Házba.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Pence. Elmondta, hogy lassulóban van a járvány terjedése, és a kormánynak sikerült megmentenie az emberéleteket és megvédenie a legsérülékenyebbeket.

– fűzte hozzá. Az ország egyes városaiban eluralkodott erőszakról szólva megjegyezte: Joe Biden ennek a múlt héten egyetlen mondatot sem szentelt.

– jelentette ki Pence, és azt ígérte, hogy a republikánus kormány visszaállítja a törvényességet és a rendet.

– jelentette ki.

– hangoztatta az alelnök, és leszögezte, hogy az elnökválasztás tétje "nem az, hogy az ország konzervatívabb lesz-e vagy liberálisabb, hanem hogy Amerika Amerika marad-e".

Donald Trump amerikai elnök megpuszilja feleségét, Melania Trumpot, aki a washingtoni Fehér Ház rózsakertjéből, televíziós közvetítésen keresztül felszólalt az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvencióján, 2020. augusztus 25-én. Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Az elnökjelölt-állító konvenció harmadik napjának témája a "Hősök földje" volt, és kormányzóktól törvényhozókig, Donald Trump belpolitikai stratégiai tanácsadójától és volt hírszerzési igazgatójától Amerika egyik legismertebb apácájáig és leghíresebb futballedzőjéig, valamint a korábban a demokratákat támogató rendőri szervezet vezetőjéig sokan szólaltak meg. Csaknem valamennyien méltatták az amerikaiak helytállását – a program szerint: hősiességét – is.

KIÁLLNAK TRUMP POLITIKÁJA MELLETT

Kellyanne Conway, Trump belpolitikai tanácsadója – aki a héten jelentette be, hogy családi okok miatt visszavonul a politikától – és Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője úgy mutatta be Donald Trumpot, mint együttérző, mások bajaira odafigyelő embert. McEnany nagyon személyes emlékeket is felidézett, amikor arról beszélt, hogy rákmegelőző mellműtétje idején Donald Trump és családja mellette állt.

– mondta magánéletének egyes pillanatait megosztva a szóvivő. Conway, aki a szüfrazsettekre – a női egyenjogúságért küzdő mozgalom tagjaira – emlékezve fehér ruhában jelent meg, beszédében azt emelte ki, hogy Trump nemcsak elnökként, hanem korábban évtizedeken keresztül üzletemberként is figyelmet fordított arra, hogy nőket helyezzen fontos döntési pozíciókba.

– jelentette ki a tanácsadó. Kristi Noem dél-dakotai kormányzó az Abraham Lincoln elnöksége alatt dúló polgárháborúhoz (1861-1865) hasonlította az egyes amerikai városokban uralkodó jelenlegi helyzetet. Elítélte a tüntetéseken megnyilvánuló erőszakot, és azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok búcsút mondhat nagyságának, ha továbbra is "a demokraták és radikális támogatóik útján haladunk". A konvención beszédet mondók közül mások is ostorozták a demokratákat. Marsha Blackburn, Tennessee állam szenátora azt fejtegette, hogy szerinte a demokraták olyanok, mint "a kommunista Kína", mert a koronavírus-járvány miatt lezárnák az országot és gazdaságát. Blackburn szerint Joe Biden "túl puha" Pekinggel szemben. Idézte Nancy Pelosit, a képviselőház demokrata párti elnökét, aki azt mondta: Kína szívesebben látná Bident elnöknek.

– kommentálta Blackburn. A szenátornő azzal is vádolta a demokratákat, hogy megpróbálják gyengíteni a rendfenntartó erőket. Michael McHale, az országos rendőri szervezet elnöke a Portlandban, Minneapolisban, New Yorkban, és más amerikai nagyvárosokban uralkodó zűrzavarra, az erőszakba torkolló tüntetésekre, lövöldözésekre és fosztogatásokra utalva hangsúlyozta, hogy Biden és a demokraták nem segítettek a rendfenntartóknak.

Tiffany Trump, az amerikai elnök lánya az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvencióján beszél a washingtoni Andrew W. Mellon Auditoriumból 2020. augusztus 25-én. Fotó: MTI/EPA/Getty Images/Chip Somodevilla

– fogalmazott. Elise Stefanik képviselő ugyancsak a demokratákat okolta az erőszakért, és azt mondta, hogy a mostani választás tétje, hogy a szélsőbaloldal kerül-e hatalomra, vagy azok, akik Amerikát továbbra is a lehetőségek földjének látják. A washingtoni pódiumon kerekesszékkel megjelenő fiatal Madison Cawthorn, aki Észak-Karolinában képviselőjelölt, szintén a radikális baloldaltól óvta Amerikát, és leszögezte, hogy az amerikaiaknak most a szabadság védelme érdekében kell radikálisaknak lenniük. Beszédet mondott még egy fekete polgárjogi aktivista, valamint a Fekete Hangok Trumpért nevű csoport szintén afroamerikai tagja is, továbbá egy kínai emberjogi aktivista.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/AP/Chris Carlson

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.