Pesti Srácok

Negyvenezer osztrák szakította meg nyaralását, hogy ne kerüljön karanténba

Negyvenezer osztrák szakította meg nyaralását, hogy ne kerüljön karanténba

Ausztriában ismét emelkedésnek indult a koronavírusos betegek száma. Mint ismert, a nyaralási szezon miatt a legnagyobb veszélyt a behurcolás jelenti. Hétfő éjféltől hatályba lépett a Horvátországra vonatkozó utazási figyelmeztetés Ausztriában, és Rudolf Anschober egészségügyi miniszter bejelentésére mintegy 40 ezer osztrák megszakította horvátországi nyaralását, ezért több kilométeres kocsisorok alakultak ki Szlovénia és Ausztria határán – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Mint írják, Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint óvatosságra van ahhoz szükség, hogy ne kelljen újra lezárni a határokat. A hétfő éjféltől életbe lépett utazási figyelmeztetés (ez még nem utazási korlátozás) értelmében a Horvátországból érkezőknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell bemutatniuk, vagy 48 órán belül Ausztriában kell elvégezniük a vírustesztet. Ennek elősegítésére az osztrák egészségügyi minisztérium több mint 40 laboratórium nevét és elérhetőségét adta meg honlapján – olvasható az ügynökség oldalán.

Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap aggodalmát fejezte ki a vírusfertőzöttek számának három hete tartó emelkedése miatt.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki vasárnap a kancellár, aki felszólította a lakosságot a maszkviselésre és a biztonsági előírások szigorú betartására.

– fogalmazott Kurz.

Forrás: Twitter

Nem alaptalan Kurz félelme, mert a legnagyobb veszélyt a nyaralásból hazaérkezők fertőzése jelenti – írja a portál. Az osztrák kormány óvintézkedése éppen azért indokolt, mert az elmúlt időszakban látványosan emelkedett Horvátországban a fertőzöttek száma. A horvát híradások kiemelik, hogy a legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, és a fiatalok a koronavírus legfőbb terjesztői, ezért a válságstáb ismét szigorításokat vezetett be – olvasható. A V4NA nemzetközi hírügynökség cikkében megjegyzi, hogy a laboratóriumokban a leggyorsabb eredményt produkáló 24 órás koronavírusteszt 220 euróba kerül, de ha az eredmény nem olyan sürgős, akkor 100-150 euró közötti összegért is elvégzik a tesztet, számolt be az osztrák Kurier hírportál.

Ausztriában vasárnapról hétfőre 164-gyel nőtt az új Covid-fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma pedig 729.

Ausztria – Németországgal ellentétben – eddig még nem adott ki utazási figyelmeztetést Spanyolországra, valamint Mallorca és Ibiza szigetére vonatkozóan. Alexander Schallenberg külügyminiszter szerint azonban az osztrákoknak fel kell készülniük további nyaralási célpontokra vonatkozó utazási korlátozásra is – írja a V4NA.

Forrás: V4NA, kiemelt kép: MTI/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.