Pesti Srácok

Nem történt zaklatás az Operettszínházban, ismét kamuhíreket terjesztett az ellenzéki sajtó

null

Lezárult az Operettszínházban folytatott minisztériumi vizsgálat. A főigazgató és a független szakértők vizsgálata során sem nyert bizonyítást, hogy a Budapesti Operettszínházban bármilyen zaklató jellegű tevékenység történt volna – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szerdai sajtóközleményében.

Hangsúlyozták azt is, hogy a vizsgálóbizottság a főigazgató meghallgatása után átnézte a rendelkezésre álló dokumentumokat.

Független szakértőket is bevontak

Ez alapján megállapítható, hogy az Operettszínház főigazgatója felé szóbeli jelzéssel élő munkatárs meghallgatását követően a főigazgató az elvárható gondossággal járt el. Így többek között megtette a szükséges intézkedéseket, még független szakértőket is felkért az ügy kivizsgálására – fogalmaztak, majd kiemelték, hogy minden hátrányos megkülönböztetést és a szexuális zaklatás valamennyi formáját elítélik.

PestiSracok facebook image

Ismét álhíreket közölt az ellenzéki sajtó

Az ellenzéki sajtóban megjelent cikkek hatására Kásler Miklós miniszter júniusban vizsgálóbizottságot bízott meg az Operettszínházról keringő hírek miatt. A vizsgálat során pedig kiderült, hogy nem történt zaklatás a művészeti intézményben.

Forrás: OS/Fotó:MTI

Ajánljuk még